2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Lázár János közlekedési miniszter a fiataloknak kedvezne: országszerte ingyenessé tenné a fiatalok számára a tömegközlekedést.  

Ingyenessé tennék a 14 év alattiak utazását tömegközlekedési járműveken – mondta Lázár János építési és
közlekedési miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nagyvállalati klubjában a Világgazdaság
tudósítása szerint. A rendezvényen több tucat budapesti vállalat vezetője vett részt.

A miniszter beszámolójából nem derült ki, hogy született-e már kormánydöntés erről az intézkedésről. Az ország- és vármegyebérletek megjelenése után 50-100 ezer olyan új bérletes jelent meg a rendszerben, akik eddig nem használták a közösségi közlekedést. Ebben szerinte a 600 forintos literenkénti üzemanyagár és közúti közlekedési dugók is közrejátszottak. Összesen több mint 3,6 millió ország- és vármegyebérletet értékesítettek- Elismerte, hogy a közösségi közlekedés színvonala minimum kifogásolható. Hiába fordít a kormány sok pénzt erre a célra, évente 800 millió forintért rendelnek kapacitásokat a közlekedési cégektől. A MÁV és a Volán járműállománya elavult, ezért rengeteg üzemanyagot használ. Alacsony a villamosított vasúti pályák aránya, és ezek egy része rossz minőségű. Az energiaköltséget csökkenteni kell, de ez nem fog menni anélkül, hogy a tulajdonos, vagyis az állam ne
tenne bele pénzt. Minden technológiai megoldásra nyitottak, legyen szó hidrogénes, elektromos vagy alternatív hajtásról. A változtatásokat hátráltatják a költségvetési megszorítások.

Lázár János felvetése nem újdonság, Karácsony Gergely főpolgármester már 2021-ben ingyenesség tette a 14 év alattiaknak a budapesti tömegközlekedést. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!