3p

Lapunknak elküldött közleményükben egyebek mellett fizikai változtatások helyeztek kilátásba, melyek építészeti előkészítését már el is kezdték.

Mint arról beszámoltunk, vasárnap ismét leugrott egy ember a Mammut felsőbb emeletéről. A nő életét veszítette. Azt megelőzően pedig alig két hónapja, május 31-én végzett magával egy ember a budai plázában.

Erre reagálva kedden azt írta Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a Facebook-oldalán, hogy egyeztetést kezdeményeznek az üzletközponttal, ahol a sokadik öngyilkosság történik, remélve, hogy közösen találnak megoldást.

Hamar meg is lett ennek az eredménye - derül ki a Mammut Bevásárlóközpont szerdán lapunkhoz elküldött közleményéből. Abban ugyanis azt követően, hogy az őszinte részvétüket fejezték ki a vasárnapi megrendítő eseményben érintett személy családjának és ismerőseinek, a alábbiakat írják:

"Felelős bevásárlóközpont-üzemeltetőként, áruházaink rendszeres biztonsági ellenőrzésen mennek keresztül, melyek alapján azok minden hatályos jogszabályi előírásnak megfelelnek. Látogatóink biztonsága továbbra is kiemelten fontos a számunkra. A közelmúltbeli események fényében szakértői csoportot állítottunk fel, többek között pszichológus, viselkedéskutató és építészek részvételével, hogy megvizsgáljuk, vannak-e további intézkedések, amelyeket bevezethetünk a hasonló esetek elkerülése érdekében. 

Nagy átalakítások jöhetnek. Fotó: Facebook
Nagy átalakítások jöhetnek. Fotó: Facebook

A következő lépéseket tervezzük: 

  • Fizikai változtatásokat hajtunk végre, melyek építészeti előkészítését már elindítottuk, a részletekről később tudunk beszámolni.
  • Együttműködünk egy országos lelkisegély-szolgálattal, hogy szakmai véleményüket figyelembe vegyük, ide értve akár helyszíni lelki tanácsadás biztosítását is.
  • Együttműködünk Budapest Főváros II. Kerületének Önkormányzatával, hogy a lehetséges közös lépésekről és az érintetteknek való segítségnyújtásról egyeztessünk.

Eddig megtett intézkedéseink: 

  • Eltávolítottunk minden olyan tárgyat (padokat, virágládákat), amely megkönnyítheti vagy bátoríthatja a magasabb szinteken a korláton való átmászást.
  • Rendszeres és átfogó képzést tartottunk biztonsági szolgálatunknak az intő jelek kiszűrésére a bevásárlóközpont területén.
  • Bevezettük a biztonsági szolgálat gyakori járőrözését a harmadik és negyedik emeleten. 
  • A bevásárlóközpont kamerarendszere úgy került beállításra, hogy a korlát melletti részek jól láthatóak legyenek, így lehetőséget adva a beavatkozásra.
  • Mentálhigiénés támogatást ajánlottunk fel a bevásárlóközpontban dolgozók számára, akik az esemény érintettjei voltak és ezt igényelték.

Sajnos azonban számolni kell azzal, hogy minden óvintézkedés ellenére, néha olyan elszántsággal és hirtelen történik meg a tragédia, hogy helyszíntől függetlenül, azt nagyon nehéz megakadályozni."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!