2p

Schadl György, aki az igazságügyi minisztérium körül kirobbant korrupciós botrány főszereplőjeként vált ismertté akkor is százmilliókat keresett, amikor az ügy miatt éppen börtönben volt.

Bár 2021 novemberétől két éven át, azaz házi őrizetbe helyezéséig börtönben ült Schadl György, a végrehajtók korrupcióval vádolt korábbi elnöke, letartóztatásának két éve alatt összesen 189 millió forintot keresett az érdekeltségébe tartozó, állami feladatot ellátó végrehajtói irodákkal – idézte a 24.hu a társaságok friss pénzügyi beszámolóit.

Mindez azért is érdekes a hírportál szerint, mert a Központi Nyomozó Főügyészség vádemelésében egyebek mellett 200 millió forint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a volt végrehajtói elnökkel szemben, tehát Schadl a börtönben ülve csaknem megkereste a lehetséges büntetés összegét. Ez azonban még messze nem minden. A volt végrehajtó elnök a saját irodáján kívül a szintén vádlott felesége végrehajtói irodájában is rendelkezik tulajdonrésszel, és noha meggyanúsításuk után mindkettőjüket felfüggesztették, az irodák azóta is termelik nekik a pénzt. Erre azért van lehetőség, mert a Schadl házaspár irodáit helyettesítéssel más végrehajtók vették át.

A helyettesekkel mindketten úgy állapodtak meg, hogy azok 10 százalékos tulajdonrészt kaptak a végrehajtói irodáikban. Ez azt jelenti, hogy a két végrehajtói iroda nyereségének 90 százaléka továbbra is a Schadl házaspárt illeti meg. Az összeg az elmúlt két évben meghaladta a 425 millió forintot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!