2p

Bővült a lehetséges résztvevők köre a vállalatok elektromosautó-beszerzéseit 30 milliárd forintos keretösszeggel ösztönző programban, így még több gazdasági társaság igényelhet járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást flottája környezetbarát korszerűsítéséhez.

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közösségi oldalán kiemelte: a legfontosabb módosításnak köszönhetően az eddigi egy évvel korábbi határidő helyett a 2022 végéig megalapított cégek nyújthatnak be pályázatot. A vállalkozók éves bevételének a továbbiakban nem kell meghaladnia a beszerzési projekt elszámolható költségét - írta az MTI.

A változtatások révén azok is újra nekifuthatnak a pályázati folyamatnak, akik korábbi támogatási kérelmüket valamilyen okból, akár csak átmenetileg visszavonták. Az eredeti felhívás ennek lehetőségét kizárta, most ez a korlátozás is megszűnik.

A februárban indult pályázaton tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó és kisbusz beszerzéséhez igényelhető támogatás. A pályázati lehetőség csökkenti a hagyományos hajtású járművek árelőnyét a tisztább és csendesebb zöldautókkal szemben. A környezetkímélő gépkocsik üzemeltetői működtetési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.

Mostanáig közel 4000 cégtől érkezett be támogatási igény összesen több mint 18 milliárd forintra. A megítélt források meghaladták a 15 milliárd forintot, a leszerződött tételek pedig a 14 milliárd forintot közelítik. A program jövő tavaszig áll nyitva a módosításoknak köszönhetően még több hazai vállalkozás előtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!