2p

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a problémák maradéktalan felszámolása és a magyar családok érdekében határozottan fellép a jogsértést elkövető légitársaságokkal szemben, ezért a nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a légitársaságoknál.

Csütörtöki közleményében az NGM megállapította: a magyar kormány, illetve a tárca intézkedéseinek köszönhetően megszűnt a korábban tapasztalt repülőtéri káosz, csökkentek a járatkésések és járattörlések. Ugyanakkor továbbra is tapasztalhatók problémák a légiközlekedéssel összefüggésben, hiszen még mindig megfigyelhető jogos fogyasztói elégedetlenség.

A fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendel el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Budapest Főváros Kormányhivatalánál a légitársaságok működésével kapcsolatban.

Hozzátették: a fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró kormányhivatal hatáskörébe tartozik a légijáratok késésével és törlésével kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzése, az esetleges panaszkezelési előírások megszegésének szankcionálása, valamint a tisztességtelen, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok feltárása. Jogsértés esetén szigorú hatósági fellépés és megfelelő mértékű, visszatartó erejű bírság kiszabása indokolt. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!