3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Máris módosították a tavaly év végi megállapodást.

A három érintett fél – a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Volánbusz Zrt. és a MÁV–HÉV Zrt. – január 17-én módosította azt a szerződést, amelyet még tavaly december 29-én kötöttek a Budapest-bérletekkel kapcsolatban – tudta meg a 24.hu. 

Hop on, hop off. Fotó: Depositphotos
Hop on, hop off. Fotó: Depositphotos

Tavaly év vége óta húzódik a csörte a kormány és a budapesti önkormányzat közt azzal kapcsolatban, hogy egy lejárt szerződés tükrében érvényesek maradnak-e a Budapest-bérletek az agglomerációs közlekedésben. A három említett cég még december 29-én írt alá egy megállapodást, amely lényegében kimondja, hogy (a lejárt szerződés ellenére) 2024 márciusától is lehet használni a Budapest-bérletet a járatokon.

A 24.hu szerint ezt a szerződést módosították most a felek. A lapnak a BKK azt írta,

a változtatás legfontosabb pontja, hogy a megállapodás az úgynevezett közbeszerzési értékhatár elérését követően is érvényben marad.

A decemberi szerződés ezzel kapcsolatban még azt mondta ki, hogy „a közszolgáltatók szolgáltatás-megrendelésére vonatkozó nemzeti közbeszerzési értékhatárának elérését követően a szolgáltató a vonatkozó szolgáltatás nyújtását a továbbiakban minden további jogi aktus nélkül megszünteti”. A BKK szerint ez „rövid időn belül” bekövetkezhetett volna, de a mostani módosítással ez a probléma megoldódott.  

A közlekedési vállalat azt is hangsúlyozta, hogy a jelenleg érvényes szerződésben nincs nyoma annak, hogy a Budapest-bérletek csak átmenetileg, legfeljebb március 1-ig maradnak érvényesek a külvárosi, elővárosi járatokon. 

A tavaly december 29-én megkötött, 2024. január 17-én módosított megállapodás mindaddig hatályban marad, amíg azt a felek közös megegyezéssel nem szüntetik meg, vagy azt bármelyik fél 30 napos határidővel nem mondja fel. Ilyen felmondásra sem a Volánbusz Zrt., sem a MÁV–HÉV Zrt. részéről nem került sor

– írták, hozzátéve, hogy a szolgáltatás a megállapodás szerint mindaddig érvényben marad, ameddig a Közlekedési Minisztériumnak és a budapesti önkormányzatnak nem sikerül rendeznie a vitát.

Mindeközben a vasútvállallat azt írta a 24.hu-nak a módosított megállapodással kapcsolatos kérdéseire válaszolva, hogy március 1-jéig nem lesz változás sem a „díjtermékek felhasználhatóságában”, sem az agglomerációs közlekedés rendjében.

Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy „a március 1-jét követő időszakban – a kormány és a főváros közötti tárgyalás nyomán létrejövő – új megállapodás határozza meg a bérletek és menetjegyek elfogadását, valamint a szolgáltatók közötti együttműködés kereteit. Ezek a tárgyalások jelenleg is zajlanak.”

Arra viszont már nem tértek ki, hogy az ő olvasatuk szerint mi történik akkor, ha a kormány és a főváros között március 1-jéig sincs megállapodás.

A helyzetet némileg komplikálja az is, hogy a két vállalat között két egyezség is érvényben van. Az egyik egy 2010-es szerződés, amelynek értelmében a Budapest-bérletet a MÁV és a Volán járatain (a főváros területén belül) el kell fogadni, és ezt a szerződést csak 90 napos rendes felmondással lehet megszüntetni. A HÉV-ek helyzetét viszont egy másik, 2016-os megállapodás szabályozza, és az valóban megszüntethető lenne 30 nap alatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!