Hszi Csin-ping kínai elnök orosz kollégájának, Vlagyimir Putyinnak a nyitóbeszédében kijelentette, hogy:
országaiknak kölcsönösen segíteniük kell egymást a fejlődésben és a gazdasági fellendülésben.
A kínai állami médiára hivatkozva a BBC arról számolt be, hogy a két vezető a kétoldalú kapcsolatok erősítését hangsúlyozta. A politikai egyeztetés során a felek kifejezték elkötelezettségüket a szorosabb gazdasági és stratégiai együttműködés mellett, amely mindkét nemzet számára hosszú távú előnyöket biztosíthat a globális színtéren zajló változások közepette.
Nagy számok: 25., 30.
A kínai külügyminisztérium közlése szerint, melyet az MTI is közzé tett Putyin szerdáig tartózkodik Kínában, ez sorban a 25. látogatása az országban. A két államfő a tervek szerint áttekinti a kétoldalú kapcsolatokat, az együttműködés különböző területeit, valamint nemzetközi és regionális kérdéseket.
Az idei év a kínai–orosz stratégiai együttműködési partnerség létrehozásának 30. évfordulója.
Emellett pedig idén vamn a jószomszédi és baráti együttműködésről szóló szerződés aláírásának 25. évfordulója.

