4p

Giorgia Meloni pusztító hatásúnak nevezte a Katarhoz köthető korrupciós ügyet, mások szerint ez még csak a "jéghegy csúcsa".

A Katarral kapcsolatos korrupciós ügy lehető legszélesebb kivizsgálást és az elkövetők szigorú megbüntetését sürgette Giorgia Meloni olasz kormányfő Brüsszelben csütörtökön, miközben egyre több olasz baloldali politikus neve merül fel  a vizsgálatban.

Giorgia Meloni az Európai Unió csúcstalálkozója előtt adott rövid nyilatkozatot, melyben pusztító hatásúnak nevezte a korrupciós botrányt.

"A körvonalazódó történet aggasztó, a kiszivárgó hírek valami olyasmiről szólnak, amit elképzelni is nehezen lehetett. Ilyen üggyel szemben, úgy gondolom, sokat nyom a latban a reakció, melynek határozottnak és erősnek kell lennie: mélyre kell hatolni és nem szabad engedményeket tenni" -

jelentette ki. Hozzátette, azt Európai Unió és a tagállamok hitele forog kockán.  

Az Il Fatto Quotidiano című olasz napilap Manon Aubryval, az Európai Parlament (EP) francia baloldali képviselőjével közölt interjút. A baloldali frakcióvezető kijelentette, hogy az eddig őrizetbe vettek "csak a jéghegy csúcsát" képviselik. Megerősítette, hogy a korrupciós botrány legalább hatvan személyt érint, és többségük a szociáldemokraták (S&D), valamint az Európai Néppárt (EPP) politikusai.  

Aubry korábban közösségi oldalain közzétett videókkal hívta fel a figyelmet az EP-ben zajló "beszivárgásra".

Eva Kaili görög szociáldemokrata EP-képviselőt, az EP leváltott alelnökét, valamint három társát pénteken tartóztatták le a belga hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben zajló nyomozás részeként. Azóta vizsgálati fogságban vannak.

A belga rendőrség közleménye szerint csaknem 1,5 millió eurót készpénzt foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során.

Kailit kivéve az eddigi gyanúsítottak mindannyian olaszok: Francesco Giorgi, Kaili élettársa, a szintén őrizetbe vett Antonio Panzeri munkatársa, korábban pedig Andrea Cozzolinóval dolgozott, aki jelenleg szintén egy belga börtönben várja meghallgatását.

A belga hatóságokkal együttműködő olasz pénzügyőrség Francesco Giorgi milánói lakásában további húszezer euró készpénzt foglalt le. Őrizetbe vették, majd szabadlábra helyezték Antonio Panzeri feleségét és lányát is.  

Az egykori szakszervezeti vezető Panzeri, aki 2004-től 2019-ig volt az EP tagja, jelenleg az Első cikkely nevű baloldali párt politikusa. A pártot többek között a Demokrata Pártból (PD) kilépett Massimo D'Alema volt miniszterelnök és a volt PD-főtitkár, Luigi Bersani alapította. Andrea Cozzolino pedig a PD tagja.

Antonio Panzeri, korábban az EP emberi jogokért felelős albizottságának elnöke, 2019-ben megalapította a Fight Impunity nevű civilszervezetet, melynek tiszteletbeli elnökségi tagja volt Dimitrisz Avramopulosz volt európai migrációs biztos, valamint Emma Bonino, aki korábban humanitárius biztosként dolgozott. Utóbbi kedden lemondott tisztségéről a szervezetben.

A korrupciós ügy további olaszokat is érint: a belga hatóságok közlése szerint lefoglalták a szintén Luigi Bersanihoz közel álló Davide Zoggia EP-irodáját és telefonjait, valamint vizsgálat alatt áll az európai intézményekben olasz baloldali politikusoknak dolgozó Donatella Rostagno, Federica Garbagnati, és a már őrizetbe vett Niccolo Figa-Talamanca is, aki a No Peace Without Justice (NPWJ) civilszervezet igazgatója. Az NPWJ-t az egykori olasz Radikális Párt hozta létre, melynek Emma Bonino volt a vezetője.

"Néhány férges alma nem képviseli az európai parlament egészét"

- mondta Antonio Tajani olasz külügyminiszter, az EP volt elnöke.

A baloldali La Repubblica úgy értesült, Francesco Giorgi a belga hatóságoknak tett vallomásában beismerte bűnösségét. Magára vállalt mindent élettársa Eva Kaili védelmében, akivel közös gyerekük van. A napilap úgy tudja, Francesco Giorgi elismerte azt is, hogy a civilszervezetek a pénz "tisztára mosására" szolgáltak.

A napilap rámutatott, hogy Francesco Giorgi, Antonio Panzeri és Andrea Cozzolino a marokkói titkosszolgálattól (Dged) kapott pénzt. A Dgde embereivel Rabatban, Brüsszelben és Varsóban is találkoztak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!