2p

Kína és Franciaország egyetért abban, hogy a nukleáris fegyverek bevetése nem megengedhető az ukrajnai háborúban - ezt a pekingi látogatáson tartózkodó Emmanuel Macron francia államfő közölte Hszi Csin-ping elnökkel folytatott csütörtöki tárgyalásai után. Hszi Csin-ping egyúttal megismételte a kínai békejavaslatnak azt az elemét, miszerint figyelembe kell venni "minden fél jogos biztonsági érdekeit".

"Tudom, hogy számíthatok önre abban, hogy segít Oroszországot észhez téríteni és mindenkit tárgyalóasztalhoz ültetni" - mondta Macron Hszi Csin-pingnek a tárgyalások - még nyilvános - kezdetén.

Hszi a megbeszéléseket követő tájékoztatón kijelentette, bízik benne, hogy az orosz-ukrán béketárgyalások mielőbb kezdetüket veszik és politikai megoldás születik, valamint hatékony és fenntartható európai biztonsági rendszert is sikerül létrehozni.

A kínai média szerint a két fél elfogadta azt a felhívást, miszerint például a szembenálló feleknek el kell kerülniük a polgári személyek és polgári létesítmények elleni támadásokat, továbbá a biológiai és vegyi fegyverek bevetését.

Ami a kínai-uniós kapcsolatokat illeti, Hszi kifejezte, Peking kész az EU-val minden szinten "újrakezdeni" a cserekapcsolatokat, kizárva a "beavatkozást", új lendületet adni a kétoldalú viszonynak. Hszi azt is megjegyezte, Kínának és Franciaországnak együtt megvan a képessége arra, hogy áthidalja a "különbségeket" és a "korlátozásokat", miközben a világ mélyreható történelmi változásokon megy keresztül.

Hszi megismételte a korábbi 12 pontos kínai békejavaslatnak azt az elemét, miszerint a konfliktus rendezése során figyelembe kell venni "minden fél jogos biztonsági érdekeit".

A kínai elnök nem ítélte el az orosz agressziót és arra vonatkozóan sem tett utalást, hogy bármilyen irányba igyekezne befolyásolni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, akihez egyébként szoros barátság fűzi.

A pekingi tárgyalásokon jelen volt Ursula von den Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.

A háromoldalú tárgyalást, illetve a két európai vezető látogatását a kínai média a közeledés jeleként értékelte. A megbeszéléseket követően számos jelentős francia-kínai gazdasági, kereskedelmi megállapodás kétoldalú szentesítésére került sor.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!