2p

A képviselő szerint az új miniszterek kinevezése egy közelgő, kaotikus időszak előhírnöke az Egyesült Államokban.
 

A politikus legújabb posztjában osztotta meg gondolatait

Kié a felelősség?

Hadházy Ákos szerint sokan az alacsony képzettségű embereket hibáztatják Trump megválasztásáért, ez azonban csak részben igaz. Mint írta:

valójában viszont először Amerikában a republikánus elit nagy része nézett félre, amikor Trumpban látta meg a lehetőséget, hogy legyőzze a demokratákat és pártjuk visszatérjen a hatalomba. Ez az elit mindent elnézett, mindent megengedett a vezetőjének.

Véleménye szerint a hagyományos republikánusok elnézték és támogatták Trumpot, miközben azt hitték, hogy kontroll alatt tudják tartani.

Magyar minta

Ez a helyzet Hadházy szerint ismerős lehet Magyarországon is. Nálunk is hallhattuk a pragmatikus elit érvelését: „mindegy a jelölt minősége, ha ez kell az embereknek”, vagy „ebben van az erő”. A politikai elit támogatása nélkül Trump soha nem tudta volna megtéveszteni a tömegeket. Azóta azonban Hadházy szerint Trump már a saját támogatóit is eltaposva megszilárdította hatalmát.

A képviselő úgy véli, Magyarországon is hasonló mechanizmus vezetett a jelenlegi politikai helyzethez. Az elmúlt évtizedekben mindkét politikai oldalon hallhattuk azt az érvelést, hogy bár tudják, az aktuális vezetőjük lop és hazudik, mégis támogatják, mert „ez kell az embereknek”. Ennek eredménye, hogy a vezetők mindent megengednek maguknak, ha egyszer mindent elnéznek nekik.

Kijelentette, a hasonló helyzet eredményét Magyarországon már látni, így

csak reménykedhetünk, hogy az évszázados amerikai demokráciában meglevő kontrollokat nem bontja le pár év alatt Trump a gyorsan kicserélődött republikánus „elit.

Hadházy szerint tanulságos lesz megfigyelni, hogy Trump győzelme milyen hatással lesz Magyarországra, különösen az örömében „kacagva vodkázó” miniszterelnökre.

A képviselő teljes posztját itt olvashatja el:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!