Sokadszorra érzem úgy, hogy nem kéne Orbán Viktor kijelentéseivel foglalkozni. Azok ugyanis annyira távol állnak a valóságtól, hogy ezt még egy ötödikes („Okosabb vagy, mint egy ötödikes?”) is látja.
Ám egyrészt a választási eredmények mutatják, hogy ez nem így van, legalább kétmillióan bekajálják ezeket az állításokat. Másrészt az igazságtól messze lévő mondatokat mégiscsak a miniszterelnök ejti ki a száján, ez a fő oka annak, hogy mi is rendre beszámolunk erről.
Ahogy tettük azt most péntek reggel is. Orbán ugyanis még a nem csak egy 61 éves ember számára fizikailag és szellemileg egyaránt megterhelő kétnapos csúcs első felvonása másnapjának reggelén (hajnalán?) is meg tudta ejteni a szokásos kossuth rádiós péntek reggeli pörformanszát (interjúnak nem nevezném, mert az újságírói szakmában azokat a beszélgetéseket tartjuk ilyennek, ahol a riporter szabadon kérdezhet, azt, amit ő szeretne, nem az előre megbeszélteket és felírtakat olvassa fel).
Az utóbbi években többször is előfordult, hogy Orbán nem élt az igehirdetés közpénzből (értsd: a mi, azaz minden, még a nem rá szavazó adófizetők milliárdjaiból is) fenntartott „rádiós” lehetőséggel. Így nem lett volna szokatlan, ha most sem szólal meg.
De megtette. Mivel helyzet van. A közvélemény-kutatások szerint Magyar Péter Tisza Pártja már behozta, a függetlenek szerint már meg is előzte a Fideszt. Ugyanakkor az Amerikát újra naggyá tehető nagy amerikai barát, Donald Trump győzelme kapcsán is illik megszólalnia annak, akinek támogatását még külön telefonon is megköszönte az Egyesült Államok 45. és leendő 47. elnöke.
Azzal a kormányzati érveléssel már a pénteki ominózus „interjú” előtt találkozhattunk, hogy a héten megjelent két (újabb, sokadik) pocsék makrogazdasági adat közül az immár két éve csaknem egyfolytában mínuszos iparinak a német gazdaság (és emiatt most már a politika) válsága, míg a két számjegyű reálbér-emelkedés (tegye fel a kezét, aki érzi!) ellenére lanyha kiskereskedelminek az árvíz az oka. A kormány egy fikarcnyit se – dehogy, mindig csak a külső körülmények a ludasak.
Fotó: Orbán Viktor / Facebook
Azt viszont végre közérthetően (tehát nem csak ötödikes szinten) is elmagyarázhatná egyszer Orbán, miért kellett várni a 2025-ös költségvetés benyújtásával az amerikai elnökválasztás végéig? Mennyiben lett volna más a helyzet, ha nem Trump, hanem Harris nyer? Jó, jó, mondta a kortesbeszédeiben a Fehér Ház leendő ura, hogy ha behúzza a választást, akkor huszonnégy órával később kitör a béke az orosz-ukrán fronton. Dehát egyrészt már több mint negyvennyolc óra is eltelt és még a nyomát se látni a fegyverszünetnek (ahogy arra laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár cikke felhívta a figyelmet), másrészt mindenki tudja, hogy egy kampányban sok mindent megígér a politikus, aminek a jó részét nem tartja be – ezt Orbán tudhatja a legjobban.
De békeköltségvetésnek hívni csupán Trump újrázása okán a következő évi magyar büdzsét... ehhez arc kell. Igaz, ahhoz is, hogy a magyar kormányfő már egy jó ideje azt állítsa, ők ketten az amerikai barátjával az egyedüli békepártiak. Dehogy harciasak ők! Orbán szavai mindig is szelíd húrokat pendítenek, még véletlenül se lehet azokat uszításnak venni és Trump is galamblelkű, tehet ő arról, hogy a Bidennel szembeni négy évvel ezelőtti veresége feletti fájdalmukban a hívei megrohamozták a Fehér Házat?
Arra már nem tért ki péntek reggeli szózatában Orbán, hogy ha Harris nyert volna, akkor talán az európai autóipar nem nézne szembe amerikai védővámokkal – ahogy azokat Trump már a győzelmi beszédében kilátásba helyezte (illetve csak megerősítette a kampányában elmondottakat). Az az európai autóipar, amely már így is leülőben van, s ennek levét a magyar gazdaság is megissza, miután azt a kormány a jármű- és az akkumulátorgyártásra állította át. Vagyis, még az is lehet, hogy Trump sikere miatt még rosszabb helyzetbe kerülünk.
Az ilyen „apróságokkal” Orbán nem foglalkozik, ő csak azt sulykolja a neki hívő magyar embereknek, hogy „fantasztikus évünk lesz 2025-ben”. Készpénznek véve a trumpi szólamokat, miszerint ha béke lesz, akkor nem lesznek szankciók, nem lesz az egekben az infláció, nem lesznek magasak az energiaárak – mivel persze az éveken át hangoztatott kormányzati bonmot-t, miszerint mindenért a háború no meg az amiatt az oroszokat szankcionáló Brüsszel a hibás, még most sem hagyta ki a magyar kormány feje. Azt persze igen, hogy választ adjon az okos ötödikesben felmerülő kérdésre, miszerint ha minden uniós tagországnak rossz volt a szankció, akkor miért csak nálunk volt közel tíz százalékponttal magasabb az infláció (csaknem 26 százalék!), mint a másik 26 ország legrosszabb mutatójával rendelkező tagállamában. Ennek megválaszolására már két év várunk, tőle és hű nemzetgazdasági miniszterétől, Nagy Mártontól.
Ettől a kormánytól már megszoktuk, hogy mindig csak a jövő rózsás, mindig csak a következő évben lesz kiugró (3,4,7 százalékos) gazdasági növekedés.
Szeretném, ha egyszer a jelen is az lenne.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
