2p

Az Egyesült Államok közel-keleti támaszpontjaira mérne csapást Irán, ha az amerikai erők – amelyek jelentős számban vonultak fel a térségben – támadást indítanának ellene – közölte szombaton az iráni külügyminiszter.

Abbász Aragcsi a katari Al Jazeera televíziónak nyilatkozott, egy nappal azután, hogy Teherán és Washington vállalta az indirekt nukleáris tárgyalások folytatását, miután mindkét fél pozitívnak nevezte a pénteki, ománi egyeztetéseket.

Aragcsi elmondta: a következő tárgyalási forduló időpontját még nem tűzték ki, ugyanakkor Donald Trump amerikai elnök szerint erre már a jövő hét elején sor kerülhet – számol be róla a Reuters.

„Mi és Washington is úgy gondoljuk, hogy hamar meg kell tartani” – fogalmazott az iráni külügyminiszter.

Bár mindkét fél jelezte készségét a diplomácia újjáélesztésére a Nyugattal régóta húzódó nukleáris vita ügyében, Aragcsi elutasította a tárgyalások kiterjesztését a nukleáris fegyvereken túlmenően (így a ballisztikus rakétákra, a térségbeli fegyveres csoportok támogatására, valamint a saját, iráni polgáraikkal való bánásmódra – a szerk.)

„Bármilyen párbeszéd feltétele a fenyegetések és a nyomásgyakorlás mellőzése. (Teherán) kizárólag a nukleáris kérdésről tárgyal… Más ügyet nem vitatunk meg az Egyesült Államokkal” – mondta.

Tavaly júniusban az Egyesült Államok iráni nukleáris létesítményeket bombázott, csatlakozva az Izrael által indított, 12 napos légicsapás-sorozat utolsó szakaszához. Teherán ezt követően közölte, hogy leállította az urándúsítást.

Az akkori válaszlépések között szerepelt egy rakétatámadás egy katari, amerikai támaszpont ellen; Katar jó kapcsolatokat ápol mind Teheránnal, mind Washingtonnal.

Egy újabb amerikai támadás esetén Aragcsi szerint hasonló következmények lennének.

„Az amerikai szárazföld megtámadása nem lenne lehetséges, de a térségben lévő bázisaikat célba vennénk” – mondta. „Nem a szomszédos országokat támadnánk, hanem az ott állomásozó amerikai támaszpontokat. Óriási különbség van a kettő között.”

Irán szerint el kell ismerni az urándúsításhoz való jogát, és úgy véli, hogy rakétaprogramjának bevonása a tárgyalásokba kiszolgáltatottá tenné az országot izraeli támadásokkal szemben.

Donald Trump eközben ismét a vámok eszközével szeretné Iránt jobb belátásra bírni. Erről bővebben itt írtunk:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!