2p

A palesztin Hamász pénteken megerősítette, az izraeli hadsereg csütörtökön valóban megölte vezetőjüket, Jahja esz-Szinvárt.

A Gázai övezetet irányító iszlamista palesztin szervezet, a Hamász pénteken megerősítette vezetőjének, Jahja esz-Szinvárnak a halálhírét.Halíl al-Hajja, a Hamász politikai szárnyának helyettes vezetője a szervezet Al-Aksza nevű rádióállomásának adott interjújában ismerte el, hogy „gyászolják a mártír Jahja esz-Szinvárt”.

A palesztin szervezet eddig nem beszélt vezetőjének elvesztéséről
A palesztin szervezet eddig nem beszélt vezetőjének elvesztéséről
Fotó: X

A Hamász közölte azt is, hogy vezetője halála ellenére az általa a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszokat mindaddig nem engedik szabadon, amíg Izrael nem állítja le offenzíváját ellenük.

Az izraeli hadsereg (IDF) csütörtök este jelentette be, hogy szerdán megölte a Gázai övezet déli részén található Rafahban Jahja esz-Szinvárt. Az IDF a bejelentés előtt egy drónnal készített videofelvételt is bemutatott, amelyen állításuk szerint Szinvár volt látható, amint egy lebombázott ház romjai között ült bujkálása közben; majd azt, ahogy egy rudat dobott a közeledő drón felé.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a Hamász bejelentése után közölte, hogy Szinvár „lelkesítő forrásként tovább él” mindazok számára a Közel-Keleten, akik szembeszállnak Izraellel.

Jahja esz-Szinvárt az egy évvel ezelőtt, 2023 október 7-én kirobbant gázai fegyveres konfliktus kezdete óta kereste az IDF; azzal gyanúsították, hogy ő volt a konfliktust kirobbantó, Izrael ellen indított palesztin fegyveres támadás és túszejtési akció fő kitervelője.

A Hamász Szinvár halála kapcsán egy videofelvételt is nyilvánosságra hozott, amelyet az al-Dzsazíra arab nyelvű hírtelevízió mutatott be, és amelyben a Katarban tartózkodó Halíl al-Hajja azt mondta, „Jahja esz-Szinvár mártírhalála csak még erősebbé teszi a Hamászt, és az általa képviselt ellenállást Izraellel szemben”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!