Steve Bannon, Donald Trump volt főtanácsadója a New York-i Fiatal Republikánus Klub 112. évzáró gálájának díszvendégeként szólalt fel. Beszédében az ukrajnai háború lezárását és az amerikai infláció csökkentését nevezte meg kiemelt célként.
Bannon a magyar közmédiának adott interjújában hangsúlyozta, hogy a mai politikában minden nap a harcról szól. Kiemelte Orbán Viktor példáját, aki szerinte bármilyen sikeres politikusként, ellenfelei „megpróbálják elsöpörni Brüsszelből, Davosból vagy éppen a londoni pénzügyi központból”.
A republikánus eseményen „politikai fogolyként” köszöntötték Bannont, utalva arra, hogy négy hónapot töltött börtönben, miután megtagadta az együttműködést a január 6-i zavargásokat vizsgáló kongresszusi bizottsággal.
Az esemény társszervezője az Alapjogokért Központ volt. Szánthó Miklós főigazgató a gála zárszavában kijelentette: „Donald Trump győzelme” és a jobboldali populista erők felemelkedése „a patrióták korszakának kezdetét” hozta el. Szánthó szerint a gála az amerikai és magyar jobboldal közötti szoros szövetség bizonyítéka.
A rendezvényen felszólalt Nigel Farage, a brit Reform Párt vezetője, aki a republikánus sikereket a nyugati kultúra megóvásának reményeként említette, példaként hozva Franciaország változásait és a magyar kormányzást.
A Wall Streeten tartott gálán Mága Zoltán hegedűművész is fellépett, az eseményen több mint ezren vettek részt, köztük Donald Trump kampányának vezetői.