3p

Szórja a milliárdokat az EBRD.

Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott Ukrajnának tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

A közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának támogatására 1991-ben alapított londoni pénzintézet csütörtöki kimutatásában közölte, hogy 2025-ben 2,9 milliárd eurót juttatott hitelek és befektetések formájában Ukrajnának

Az EBRD az előző ukrajnai finanszírozási rekordot 2024-ben érte el 2,4 milliárd eurós támogatással.

A csütörtöki beszámoló szerint az Ukrajna számára jóváhagyott tavalyi EBRD-programok 90 százalékának az ukrán magánszektor volt a kedvezményezettje.

Minden eddiginél többet adtak Ukrajnának
Minden eddiginél többet adtak Ukrajnának
Fotó: DepositPhotos.com

A londoni bank közölte azt is, hogy a háború kezdete óta több mint 9,1 milliárd euró finanszírozást mozgósított ukrajnai programokra saját forrásokból és társfinanszírozási partnerek bevonásával.

A csütörtöki beszámoló szerint az EBRD a háború további időtartama alatt évente legalább 1,5 milliárd euró finanszírozást nyújt Ukrajnának, és a támogatási összeg emelkedhet, amint elkezdődik az újjáépítés.

Az EBRD hangsúlyozta, hogy ezeket a terveket a 4 milliárd eurós tőkeemelésről 2023-ban született döntés támasztja alá.

Az EBRD kormányzótanácsa 2023 decemberében hagyta jóvá az igazgatóság által az ukrajnai támogatási programok folytatására kért 4 milliárd eurós tőkeemelést, amellyel az EBRD befizetett alaptőkéje 34 milliárd euróra emelkedett.

A bank minapi tájékoztatása szerint a részvényesek a tőkeemelés csaknem 95 százalékát lejegyezték.

Kik adták össze?

Az EBRD beszámolója szerint a tranzakcióban a hét vezető ipari hatalom alkotta csoport (G7), az Európai Unió és az Európai Beruházási Bank (EIB) összes EBRD-részvényese, valamint a többi részvényes „elsöprő többsége” részt vett.

Ez volt az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében.

A bankot a részvényes országok és szervezetek 10 milliárd ecu tőkével alapították 1991-ben – az ecu (European Currency Unit) az euró előtti közös európai elszámolási eszköz volt –, majd ezt a tőkeállományt 1996-ban 20 milliárd ecu-re, 2010-ben, a globális pénzügyi válság nyomán 30 milliárd euróra emelték.

A 4 milliárd eurós mostani harmadik tőkeemelés nyomán a banknak még több forrása lesz jelentős és tartós befektetések végrehajtására az ukrán reálgazdaságban a háború és az újjáépítés időszakában egyaránt – fogalmazott ismertetésében az EBRD.

Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Megalapítása óta a bank 7800 programra több mint 220 milliárd euró finanszírozást folyósított a működési területét alkotó gazdaságoknak.

A legfrissebb összegzés szerint az EBRD 2025-ben 16,8 milliárd eurót juttatott hitelek és befektetések formájában a tevékenységi térségéhez tartozó országoknak, megdöntve az előző finanszírozási rekordot, amelyet 2024-ben ért el 16,6 milliárd eurós támogatással.

Az EBRD tavaly 640 egyedi programhoz nyújtott finanszírozást; ez is rekord a pénzintézet eddigi történetében.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!