"A magyar menekültügyi rendszer a paktum előtti uniós szabályozásnak sem felelt meg, ezért fizetünk egymillió eurós napi büntetést, ami egészen addig folytatódik, amíg Magyarország el nem fogadja azt a koncepciót, miszerint bárki, aki eléri az Európai Unió határait, be tudja adni a menekültügyi kérelmét.
Ebből a szempontból még az is mindegy, hogy van-e kerítés, vagy nincs; a kerítésnél létre kell hozni befogadó központokat, ahol azok tartózkodhatnak, akik menedékjogot szeretnének kérni. Magyarországot azért bünteti most a bíróság, mert erre nincs lehetőség a déli határon – mondta Marsai Viktor, egyetemi oktató, a Migrációkutató Intézet igazgatója, aki szerint ehhez képest a paktum szigorítást hoz.
Tehát azok, akik jó eséllyel nem fognak nemzetközi védelmet kapni, a határ menti eljárásban zárt központokba kerülnek. Ez elméletileg szigorítás: 12 hét van az eljárás lefolytatására, és különösen indokolt esetben plusz 4 hétig lehet őket ezekben a központokban tartani. Azonban Marsai szerint, ha letelik a 12 hét, és nincs jogerős döntés, akkor be kell őket engedni az unió területére.A kutató ugyanakkor erősen kétségesnek látja, hogy 12 hét alatt lezáruljon egy ilyen eljárás, hiszen vannak olyan uniós tagállamok, ahol jelenleg sokkal tovább, akár egy-másfél évig is eltart a procedúra.
Több nehézséget is említ még a szakértő, ám arra kérdésre, hogy Magyarország mennyire van felkészülve a paktum rendeleteinek végrehajtására, így felelt: „Semennyire. A Fidesz-KDNP kormány folyamatosan azt kommunikálta, hogy semmiféle elemét nem hajtja végre a paktumnak, ennek megfelelően végrehajtási tervet sem adott le Magyarország 2024 nyarán. A paktum tíz nagy csomagból áll, ebből egyedül az Eurodac biomentrikus regisztrációs rendszer kapcsán történtek beszerzések, a többit illetően a kormány döntésére semmilyen implementáció (a gyakorlatba történő átvezetés) nem történt. Az pedig, hogy a jelenlegi kormány mit kíván tenni, a kutató szerint egyelőre nem látszik világosan – annak ellenére sem, hogy a Tisza választási programjában határozottan elutasította a paktumot”.
Hozzáteszi: „De nincs egy tagállam sem, amely mind a jogharmonizáció, mind a fizikai és egyéb infrastruktúra kiépítésében száz százalékig készen állna a paktum végrehajtására, sőt, nagyon nagy lemaradások vannak”.
.


