10p

Vasárnap esti háborús összefoglaló Ukrajnából és a Közel-Keletről.

Oroszország–Ukrajna:

  • Az orosz hadsereg 13 irányított bombát dobott le a dél-ukrajnai Herszon megyére vasárnap reggel, és találat ért egy infrastrukturális létesítményt – mondta el Olekszandr Tolokonnyikov, a régió kormányzói hivatalának szóvivője egy tévéműsorban. A tisztségviselő kifejtette az orosz hadsereg négy települést támadott meg a beriszlavi járásban, ahová 11 irányított bombát dobott le. Az oroszok még két bombát dobtak le a megyeszékhely peremvidékén, aminek következtében lakóházak, elektromos vezetékek és egy közelebbről nem megnevezett infrastrukturális létesítmény rongálódott meg. Tolokonnyikov hozzátette, hogy a szakemberek már dolgoznak a vezetékek helyreállításán. Roman Mrocsko, a herszoni katonai adminisztráció vezetője az ukrán közszolgálati televízió szerint arról tájékoztatott, hogy Herszon városát is nagy erejű robbanás rázta meg délelőtt, aminek következtében több kerületben megszakadt az áramellátás. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) arról számolt be, hogy vasárnapra virradóra sikeres támadást hajtottak végre drónokkal Oroszország belgorodi területén, Krasznaja Jaruga településen egy elektromos alállomás ellen, amelyhez orosz katonai létesítmények csatlakoznak. A támadásról videofelvételt is nyilvánosságra hoztak.
  • Az ukrán ellentámadás teljes kudarcot vallott – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 állami televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorának nyilatkozva. Az államfő azokra a Kijevben elhangozott nyilatkozatokra reagált, melyek szerint az ellentámadás megrekedt. „Ami az ellentámadást illeti, amely állítólag elakadt, az igazából teljes kudarcot vallott” – mondta Putyin. Hozzátette, hogy az ukrán hadsereg mindazonáltal újabb támadó hadműveletekre tesz előkészületeket egyes frontszakaszokon, amit az orosz fél lát és ennek megfelelően reagál is rá. Az orosz fegyveres erők taktikáját „aktív védelemnek” nevezte. „Csapataink gyakorlatilag az egész térségben javítanak a helyzetükön. Egy elég nagy területen” – mondta, konkrétan a kupjanszki, a zaporizzsjai és az avgyijivkai csapásirányt megnevezve.

Az orosz elnök szerint összeomlott az ukrán ellentámadás. Fotó: Kreml
Az orosz elnök szerint összeomlott az ukrán ellentámadás. Fotó: Kreml

  • Az EU sürgette Kínát, hogy az Oroszország elleni ukrajnai háborúban geopolitikai hatalomként viselkedjen. Josep Borrell, a blokk külügyi főképviselője egy sanghaji és egy pekingi látogatás végén elmondta, hogy ez volt az egyik a három üzenet közül, amelyet kínai kollégájának, Vang Jinek közvetített.
  • A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) továbbra is biztosítja az élelmiszersegélyek „különböző formáit” az Ukrajnából menekülők számára – közölte a szervezet az élelmezés október 16-i világnapja alkalmából vasárnap az MTI-vel. Az IOM Magyarország mintegy 13 ezer melegétel-utalványt osztott ki a családoknak közvetlenül, valamint a nem kormányzati partnerei által működtetett menedékhelyeken keresztül – tudatta közleményben a szervezet. Hozzáfűzték, havi élelmiszer-utalványokat osztottak ki a menedékhelyeken, és az IOM tranzitszállásán továbbra is reggelit biztosítanak az ideiglenesen ott tartózkodóknak. Eddig 2594 ember kapott meleg ételt és élelmiszercsomagot, és a szervezet 2022 szeptembere óta támogatja a Food Bank Aid Foundation tevékenységét is – írták. Kitértek arra, hogy a Food Bank Aid Foundation „erős budapesti külföldi bázissal” támogatja az Ukrajnából érkező embereket; például tartós és friss élelmiszereket, higiéniai cikkeket és utalványokat ad heti rendszerességgel száz háztartás (mintegy háromszáz kedvezményezett) számára minden csütörtökön, továbbá közösségi tevékenységeket is szerveznek a számukra. Az IOM beszámolt arról is, hogy felmérésük szerint az Ukrajnából újonnan érkezők által említett öt legfontosabb szükséglet között továbbra is szerepel az élelmiszersegély, 35 százalékos aránnyal. Az IOM Magyarország kiemelten kezeli a kiszolgáltatott csoportokat, köztük az időseket, a fogyatékossággal élőket, a nagycsaládosokat és a kisgyermekes családokat – idézték a közleményben Bagaméri Dánielt, az IOM Magyarország képviselet-vezetőjét. Emlékeztettek arra, hogy az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 1979-ben jelölte ki október 16-át az élelmezés világnapjának.

Izrael–Palesztina:

  • Rakétatámadást intézett vasárnap a Hezbollah libanoni síita milícia Izrael ellen, a lövedékek a libanoni határhoz közeli izraeli Stúla településen csapódtak be, izraeli egészségügyi források szerint egy ember meghalt, többen megsebesültek. Az izraeli hadsereg lezárta a határ menti térséget. A Hezbollahhoz köthető al-Manár hírtelevízió azt közölte, a milícia precíziós rakétákkal lőtte a területet, továbbá közétett néhány videofelvételt a milícia előző napi támadásáról, melyet a Libanon és Szíria közötti beszögellésben levő, izraeli irányítás alatt álló Sebaa-farmok „katonai objektumai” ellen követett el. Az izraeli hadsereg válaszul lezárta a libanoni határ felé vezető utakat és bejelentette, hogy blokkolja a területen működő GPS-szolgáltatást is.
  • Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az új nemzeti egységkormány első kabinetülésén Tel-Avivban ígéretet tett a Hamász „szétverésére”, amelyet „vérszomjas szörnyetegnek” nevezett. Az ülés előtt – amely az erőszak izraeli áldozataiért tartott néma csenddel kezdődött – azt mondta: „Éjjel-nappal dolgozunk, csapatként és egységesen. A köztünk lévő egység világos üzenetet közvetít a nemzetnek, az ellenségnek és a világnak. Láttam csodálatos katonáinkat, akik most a frontvonalban vannak. Tudják, hogy az egész nemzet mögöttük áll. Megértik a küldetés nagyságrendjét. Készen állnak arra, hogy bármikor akcióba lépjenek, hogy legyőzzék a vérszomjas szörnyetegeket, akik ellenünk támadtak, hogy elpusztítsanak minket. A Hamász azt hitte, hogy szét fogunk esni – mi szét fogjuk szedni a Hamászt”.
  • Izrael Gázai övezetben végrehajtott műveletei túlmennek az önvédelmen – jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter, akinek szavait a kínai külügyi tárca vasárnap tette közzé. Vang beszélt telefonon szaúdi kollégájával, Feiszal bin Farhán Ál Szaúddal, a megbeszélésen pedig leszögezte: Izraelnek fel kell hagynia a gázaiak „kollektív büntetésével”. „A feleknek semmi olyat nem szabad tenniük, mely a helyzet eszkalálódását hozná magával” – fogalmazott a kínai tárcavezető, és tárgyalásokat sürgetett. A beszélgetésen, melyből a hongkongi South China Morning Post című lap online kiadása is közölt részleteket, Vang leszögezte: Izraelnek „komolyan oda kell figyelnie” a nemzetközi közösség és az ENSZ intelmeire. Hozzátette: Peking számára a civilek védelme a legfontosabb. Ugyancsak vasárnap a CCTV kínai állami televízió azt jelentette, a jövő héten a térségbe utazik az ország közel-keleti megbízottja, Csaj Csün, aki igyekszik majd előmozdítani a tárgyalásokat a felek között. A megbízott az utóbbi napokban már telefonon beszélt több magas rangú izraeli és palesztin tisztségviselővel. Vang Ji szombaton telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel is. Az amerikai külügyi tárca tájékoztatása szerint a beszélgetésen Blinken felkérte kollégáját, segítsen megakadályozni az Izrael és a Hamász közötti háború kiterjedését.
  • A gázai orvosok vasárnap azt mondták, hogy ezrek halhatnak meg, ha a sebesültekkel teli kórházak kifogynak az üzemanyagból és az alapvető ellátmányokból, miközben a légibombázás alatt álló civilek élelemért, vízért és biztonságért küzdenek a várható izraeli szárazföldi offenzíva előtt.
  • Izrael humanitárius folyosót nyitott vasárnap a civilek evakuálására az övezet déli részére, a Gáza folyó medrétől délre – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap reggel. A szóvivő bejelentette, hogy helyi idő szerint délelőtt tíztől déli egy óráig nem fogják támadni az övezet legfontosabb autóútjának számító Szaláh ed-Dín úttól délre eső területeket. Hagari hangsúlyozta, hogy az izraeli hadsereg lépéseket tesz a palesztinok evakuálására. „A Hamász azt állította, hogy a hadsereg megtámadta a dél felé haladó civil konvojokat, de ez az állításuk nem igaz” – szögezte le, azt vetve egyúttal a Hamász szemére, hogy „cinikusan kihasználja saját állampolgárait”. Jonatan Konrikosz, a hadsereg külföldi médiának nyilatkozó szóvivője a CNN amerikai hírtelevíziónak azt mondta, hogy az izraeli hadsereg „nagyon nagylelkű” volt azzal az idővel, amelyet az északi Gázai övezet lakóinak adott otthonuk evakuálására. „Több mint 25 órán át, egyértelműen figyelmeztettük őket” – mondta Konrikosz, és ismét felszólította a civileket a távozásra. „Nem tudom jobban hangsúlyozni, itt az ideje a távozásnak. Vigyék magukkal értékeiket, menjenek le délre, mentsék meg az életüket, ne essenek a Hamász csapdájába!” – fogalmazott. Jelentések szerint már mintegy négyszázezren elhagyták otthonukat a gázaiak közül. Az övezet egészségügyi minisztériumának vasárnap reggeli jelentése szerint az izraeli légierő gázai csapásainak eddig 2329 halálos áldozata volt, a sérültek száma pedig 9714-re emelkedett.
  • Az izraeli hatóságok részlegesen újraindították a Gázai övezet vízellátását, melyet megszakítottak a múlt szombati iszlamista terrortámadás után – jelentette a helyi média vasárnap. Jeruzsálem újraindította a Gázai övezet déli részének vízellátását, azzal a céllal, hogy az északon fekvő palesztin lakosság dél felé költözését elősegítsék. A víz- és áramszolgáltatást, valamint az üzemanyag szállítást az iszlamista Hamász terrorszervezet múlt szombati terrortámadása miatt állították le, amíg vissza nem engedik a Gázába elhurcolt izraeli túszokat. „Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök állapodott meg arról, hogy egy bizonyos ponton a Gázai övezet déli részének lakói számára megnyitják a vizet”- közölte Jiszrael Kac, izraeli energia és infrastruktúraügyi miniszter. „Ez megfelel politikánknak, és lehetővé teszi számunkra, hogy áram, víz és üzemanyag nélkül szigorítsuk Gáza példátlan általános ostromát – egészen amíg a Hamászt meg nem semmisítjük” – tette hozzá.     A döntést Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója hozta nyilvánosságra, aki a CNN-nek elmondta, hogy izraeli kollégái az elmúlt órában értesítették őt a lépésről. A lépést a Walla hírportál szerint amerikai javaslatra tették, annak érdekében, hogy elkerüljék a Gázai övezet déli részén a humanitárius válságot.
  • Evakuálás kezdődött Izraelben is: a Gázai övezet szomszédságában lévő 24 kisebb település, kibuc és gazdasági közösség lakóit már elköltöztették rokonokhoz vagy szállodákba az ország más részeibe, és megkezdték a harmincezres Szderot város kiürítését is. Emellett szóba került az övezettől északra található, mintegy 130 ezres Askelon város lakóinak átmeneti evakuálása is.
  • Senki sem tudja garantálni a helyzet kontrollálását, ha Izrael bevonul a Gázai övezetbe – jelentette ki vasárnap Katarban Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter. Az iráni diplomácia vezetője Irakot, Libanont és Szíriát is felkereste. Dohában Iszmáil Hanijével, a Hamász vezetőjével is tárgyalt, akivel az együttműködés folytatásáról állapodtak meg. Irán hosszú ideje támogatja a Gázai övezetet uraló terrorszervezetet. A dohai találkozón a Hamász Izrael elleni támadását történelmi győzelemnek nevezte, amely jelentősen visszavetette a palesztin területek izraeli megszállását. „Ha a cionista rezsim folytatja támadásait a védtelen gázai lakosság ellen, akkor senki nem képes garantálni a helyzet kontrollálhatóságát” – közölte az iráni külügyminiszter a katari emírrel folytatott megbeszélésein a teheráni külügyi tárca tájékoztatása szerint. Teherán szerint azoknak, akik szeretnék megakadályozni a konfliktus kiszélesedését, meg kell akadályozniuk „a cionista rezsim barbár támadásait”.

(MTI, The Guardian)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!