2p

Világrendek átalakulása
Befektetési stratégiák a globális változások viharában

Klasszis Befektetői Klub Bendarzsevszkij Anton nyitóelőadásával
és más neves szakértőkkel!

2025. szeptember 30. 16:30

Jelentkezzen most!

Szoros eredményt vártak, nem az lett.

A moldovai parlamenti választáson leadott szavazatok 95 százalékának megszámolása után az Európa-párti Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) 48 százalékkal vezet az oroszbarát Hazafias Blokk választási szövetség előtt, amely a szavazatok 25,6 százalékát szerezte meg.

Frissítés: a frissen kiadott hivatalos adatok szerint a szavazatok szinte teljes összeszámolása után a PAS 49,8, a Patrióta Blokk pedig 24,4 százalékot szerzett.

A vasárnap tartott választás előtti napokban a Patrióta Választási Blokk két pártját is eltiltották az indulástól tiltott pártfinanszírozás miatt – a vádak szerint ezek a pártok orosz pénzekből is kampányoltak.

Az előzetesen nagyon szorosnak várt választáson a PAS sima győzelméhez jelentősen hozzájárult a kiterjedt moldáv diaszpóra – a külföldön leadott szavazatok döntő részét szerezhette meg a kormányzó PAS párt.

A PAS és a BEP mellett a 2025-ben alapított „Alternativa” (Blocul electoral „Alternativa”, BEA) 8,0 százalékkal és a Partei Nostru (PN) 6,2 százalékkal, valamint a Romániával való egyesülés céljából alapított PPDA (Partidul Politic Democraţia Acasă) Demokratikus Otthon Párt 5,6 százalékkal jutott be a 101 tagú parlamentbe.

A PAS 55 helyet szerzett meg a parlamentben, 8 hellyel kevesebbet, mint 2021-ben. A BEP képviselőinek száma 6-tal 26-ra csökkent. Az Alternativa 8 képviselővel jutott be a parlamentbe, a PN és a PPDA pedig 6-6 helyet szerzett meg.

A választási részvétel 52 százalékos volt, magasabb a 2021-es 48 százaléknál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!