5p

A ma használt kifejezések között előkelő helyen találjuk a fenntartható, vagy sokszor szinonimaként használt környezetvédő, netán zöld kifejezést. Sokszor komolyan gondolja, aki használja, máskor csak divatból szajkózza. De a zöld szemlélet kezd lassan betörni az esküvőpiacra is.

Új fogalom a fenntartható esküvő, bár némi rosszmájúsággal úgyis fogalmazhatnánk, inkább a házasság legyen fenntartható, de annak a pontos receptjét még nem találták fel. Ma már az ilyen esküvő is komoly biznisz, bár szűkebb költségvetésből kijön.

Inkább felújítaná a lakást?

Főleg városi, világot járt, kozmopolita, értelmiségi körökben dívik. Kisebb városokban és falvakban „nem lehet” spórolni a költségeken, mert megszólják a családot. A falu népe olykor szinte kiköveteli a nagyszabású, templomi szertartással egybekötött lagzit, mintegy a maga szórakoztatására, és beszédtémájaként. Minél kisebb lélekszámú a település, annál inkább így van ez, még ma is.

Ha spórolós a lakodalom, az a baj, de az is pletyka tárgya, ha túlköltekező. Amit nehezen visel el a szűkebb közösség, ha a fiatalok úgy döntenek, hogy inkább abból a pénzből, amit erre szánnának, kibővítik a lakásfelújítási büdzsét, vagy elutaznak egy távoli, romantikus nászútra.

A csók azért maradhat. Fotó: Depositphotos
A csók azért maradhat. Fotó: Depositphotos

Ajándékot vagy pénzt, vagy egyiket se?

Olyanról elvétve hallottam, hogy ne hozzatok ajándékot, inkább csak örüljetek nekünk. Sokak számára ellenszenves a nászajándék lista, ami már-már úgy néz ki, mint valami webáruház megrendelési oldala. (Persze igazi, „praktikus” amerikai import.) A menyasszonytánc meg a pénzgyűjtés nem mai találmány, de a falvakban régen nem borítékozott senki, hanem egy nagy fonott kosárba vagy tálba gyűjtötték a pénzt, így mindenki láthatta, ki mennyit ad, ami aztán szintén sokáig beszédtéma volt a násznép körében. Ez ugyanis presztízskérdés volt.

Városokba a green wedding hullám már itthon is betüremkedett. Nehogy azt higgyük, hogy ez fillérekbe kerül, ugyanakkor, szociálisan érzékeny és környezettudatos szervezést igényel, ahogy az egyik vállalkozás honlapján olvasom.

Öko, bio, zero waste

Ilyenkor a vendéglátás is ezekhez az elvekhez alkalmazkodik, öko-módon szerzik be a bio alapanyagokat, nem kilométerek ezreiről utaztatják, nem svédasztaloznak, hívei a szezonalitásnak, a zero waste-nek. Az természetes ma már, bármelyik esküvőnél, hogy a vacsoránál figyelembe veszik az ételallergiákat és magától értetődőnek tartják a vegán fogásokat. A menü rendhagyó, a torta különleges, de visszafogott, természetes anyagokból és nem porokból készült, nem nyolcemeletes, amit aztán másnap szétosztogatnak, már ha van akkora hűtő, amibe befér reggelig a maradék.

A helyszín minél rendhagyóbb, annál jobb. Kockázatos ötlet a természetbe kimerészkedni elegáns ruhában és magas sarkú cipőben, de láttam már gyönyörűen megterített asztalt szőlőskertben is. Az időpont? Nos, ma már nemcsak hétvégén rendeznek esküvőt, annál is inkább, mert a hétvégék szinte minden helyszínen hamar elkelnek.

A mamáé is megteszi?

A menyasszony sokszor vintage holmi mellett dönt – mennyivel romantikusabb a mama vagy a nagymama hajdani esküvői ruháját némiképp átalakítva felölteni, vagy valamelyik extra second handben rátalálni a korántsem mindig hófehér öltözékre, mint elmenni egy méregdrága szalonba. A kölcsönzés nem divat, a milliókért varratott ruhák néha csak arra szolgálnak, hogy pukkasszák a barátnőket és kolléganőket.

Persze nem kizárt az se, hogy szalonból válogat a menyasszony, de akkor magyar tervezőt választ. A zöld esküvőknél sem hiányoznak olykor olyan, ugyancsak amerikai importból átvett blődségek, mint a vőlegény megőrző – ez hasonlít a baba megőrzőre. Szórakoztatni kell a leendő férjet, például autószimulátorral és masszázsfotellel. A táncoktatás szintén az Újvilágból érkezett Európába.

A csokor rendhagyó, bár távolról követi az aktuális virágtrendet. A hagyományos csokrok felváltását modernekre több mint 35 éve elkezdte Guba Ági, a legendás virágkötő mester, aki már annak idején is felhasznált például medvetalp levelet vagy mezei virágokat e célra.

A zöld esküvő az ökológiai lábnyomok csökkentését különösen fontosnak tartja, így az autóhasználat is minimalizálandó.

Magbonbon, amiből virág nő a kertben

Ma már – ismét csak külhoni mintát másolva és korántsem környezetkímélő módon – ezerféle kelléket talált ki a nagy alkalomra az esküvőszervezési szakma, növelve a bevételt. Ilyen például a köszönő ajándék, amiről 30 éve azt se tudtuk, micsoda.

Itt is létezik zöld megoldás: meghívókra, esküvői köszönetajándékokra, ültető- és menükártyákra magbonbon és ültethető magpapír kapható. Ezek elegáns kis dobozokba csomagolt színes labdácskák, pici macaronra hasonlítanak, csak éppen nem enni kell őket, hanem ültetni. Tény, hogy így maradandóbb az emlék – a golyócskából virágbokor nő a kertben.

A magbonbonok minőségi, kézműves eljárással készülnek, válogatott irodai papírhulladékból és vegyszermentes, minősített vetőmagokból környezetkímélő eljárással. Minden darab kézi munka, évekig is tárolható, a földbe ültetés után rövid idő alatt élő növényként születik újjá, méh- és pillangóbarát. Az ültetőközege is 100 százalékban lebomló, környezetbarát termék – állítja a termelő.

Mégis, kinek az esküvője?

Nos, az efféle ideákat nehéz keresztül verekedni egyes hagyományőrző családok esetében. Ne feledjük, ez az ünnep a szülőké is – ha még velünk lehetnek. Emlékezzünk csak a Bazi nagy görög lagzira, ahol voltaképp a papa ragaszkodik a helyi görög közösség által elvárt nagy lakodalomhoz.

Különösen akkor problémás az újításokra rábeszélni a szülőket, ha ők adják a pénzt a menyegzőhöz, és akik olyan esküvőt szeretnének a fiuknak, lányuknak, amilyen nekik nem adatott meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!