9p

Megtörtént a nagy elhatározás, több évi együttélés után, ahogyan az ma lenni szokott. A vőlegény még nem tudja, mekkora terhet jelent majd az esküvő lebonyolítása – 2022-t írunk, nem 1962-t. Nem árt felkészülni a megpróbáltatásokra, közben meg rápillantani, hány millió forint van az inflációtól meggyötört értékpapírszámlán.

Szüret után lesz az esküvőnk – így szólt régen a nóta. Ugyanis a ceremóniára akkor került sor, amikor befejeződtek a mezei munkák, és ráért kicsit az örömanya, a menyasszony meg a vőlegény is.

Ma semmiféle időkorlát nincs, a karácsony időszakát persze nem ajánlják, és a kánikulát se, hiszen 35 fokban lekonyul a csokor, lefolyik a smink a menyasszony arcáról és nem kap levegőt a díszes öltönyben a vőlegény.

A csütörtök az új péntek

Ha végre megszületett a családban a mindenkinek jó időpont, akkor viszont bárhol, bármikor: a csütörtök az új péntek, és mostanában egyre több a hétköznap tartott menyegző, mert például csak akkor volt már hely a kedvenc étteremben, vagy, mert csütörtökön indul a pár nászútra.

Milyen manapság egy jó esküvő? Fotó: Pixabay
Milyen manapság egy jó esküvő? Fotó: Pixabay

A felkészülés sokszor kora tavaszi kiállítások látogatásával indul, és ez sem filléres mulatság. Több ezer forintba kerül egy belépő a szakmai rendezvényekre, ahol megismerkedhet az ifjú – vagy éppen középkorú – pár az esküvői divattal, a meghívótól a ruhákig, a tortától a dekorációig, a fiákertől a limuzinig és a kastélyszálló árakig.

Sok értelmetlen, költséges és környezetszennyező szokást az USA-ból importáltak az ágazat hazai képviselői. Senki nem emlékszik rá ugyanis egy hónap múlva, hogy hova tette a násznépnek szóló „bájos”, vicces, de teljesen haszontalan búcsú ajándékot. Azt hallottam, hogy újabban a köszöntőn kívül állítólag ajándék jár az örömanyáknak is! (Mintha nem lenne eléggé megrázó kiadás az egész esküvő.) Egyébként meg akkor az örömapákat is köszönteni kellene.

A hétvégék hamar betelnek a kedvelt szállodákban és rendezvény helyszíneken, kivéve, ha az alternatív megoldásokat szeretik a házasulandók: esketés a víz alatt, buli a parton, boldogító igen sziklás fennsíkon a túracsapat többi tagjával, holtomiglan-holtodiglan egy jó barát tágas házában, lovasfarmon vagy pop art galériában. (Amerikában, illetve Angliában a legmorbidabb helyeken is tartanak esküvőt, szabadulószobától a belfasti Titanic központig, nem beszélve a kényszerűség miatt börtönben és kórházban levezényelt szertartásokig.

Vadvirágok, bodzaszörp és vintage ruha

Van, aki a bio és öko esküvő híve. Főleg értelmiségi, klímaügyekben elkötelezett körökben divat, hogy a kertben, összehordott székeken lehet helyet foglalni az egyszerű fehér terítővel letakart asztal mellett, amelyet vadvirágok díszítenek. A készlet régi porcelánokból áll, a ruha vintage, vagy kölcsönzött (ma már ugyanis sokan nem kölcsönzik a méregdrága ruhát, hanem csináltatják, aztán később nem tudják hova tenni, mert nem fér el a belvárosi garzon gardróbjában.)  A menü természetesen bio, és nem használnak szemétbe kerülő műanyag dekorációkat. A szörp házi bodza, a pálinka meg a szomszéd ajándéka. A meghívót a pár 5 éves kislánya rajzolta, poénosabb bárminél, és fillérekbe került…

A másik véglet, aki a lánybúcsúztatójára Amszterdamba hívja el a régi barátokat, vagy éppen az indonéziai esküvőjére várja el őket – pénz nem számít alapon. Főleg, ha nem ő fizeti a számlát. Ma egy külföldi esküvőre utazni természetes, hiszen több százezer magyar él határainkon kívül. Költségtakarékos megoldás lehet, ha az esküvőt a pár összeköti a nászúttal, és kettesben utaznak el valahová. Tárgyat ajándékozni nem divat, legfeljebb pénzt –  praktikus, de nem árt körbe érdeklődni, mennyi az annyi.

Vőlegény, kölcsönbe?

A minap a belvárosban megpillantottam egy feliratot: vőlegény kölcsönző. A vicces elnevezés félreérthető, persze itthon – még - nem lehet leendő férjet lízingelni, hanem csak számukra varrott öltönyt. De Amerikában ez a műfaj is létezik, amint azt több sikeres vígjáték is tanúsítja: amikor a barátnő vagy rokon esküvőjére megy a szingli lány, és pár napra megfizet egy férfit, hogy játssza el a párját.

Itthon általában 3-4 millióba kerül egy nem túl hivalkodó esküvő. A helyszín ilyenkor többnyire egy hazai szálloda. Hogy melyik, természetesen büdzsé kérdése, mint ahogy az is, hány embert hívunk meg. Amint az egyik patinás budapesti étterem igazgatója elárulta nekem, az esküvő egy-egy napra valóban biztos bevételt jelent, ám eléggé munkás dolog, hiszen az ifjú párral és a rokonokkal többször össze kell ülni és megbeszélni a részleteket, sőt, kiváló pszichológusi vénával sem árt rendelkezni, valamint ismerni illik a friss kívánalmakat. Ma már természetes, hogy a lagzi ideje alatt egy kisebb teremben valaki külön foglalkozik a gyerekekkel, programokat, játékokat talál ki számukra.

Kulcskérdés a dekoráció, de főleg a menü. Nem divat nehéz, hagyományos fogásokkal traktálni a vendégeket, bár ez is attól függ, hol tartják az esküvőt. Könnyed, újra gondolt, magyaros és divatos külföldi fogásokból áll mostanában a gasztrokínálat. Új elvárás, hogy ügyelni kell a vega, vegán, mentes étrendet követőkre, jobb helyeken számukra külön svédasztalt terítenek meg.

Vőfély, pap, szertartásvezető

A járvány ideje alatt elmaradtak a népes lagzik, de nem az esküvők: mind 2020-ban, mind 2021-ben nőtt a házasságkötések száma, tavaly 72 ezer esküvő köttetett, a KSH adatai szerint.

Szögezzük le, az esküvő áremelkedésektől, inflációtól függetlenül ma is jó üzlet minden szolgáltató számára, (már akik a járvány alatt is talpon maradtak.) A szolgáltatások száma egyre bővül: létezik külön esküvői fagylaltkocsi, óriási a kínálat csokorkötőből, fuvarozóból, luftballonból. Csoki szökőkút már állítólag nem menő, a tűzijáték túlzás, nem környezetvédő, és megijednek tőle a gyerekek és a kutyák. Az élő zene megrendelése szintén az eseményre szánt kasszától függ.

A vőfély- illetve szertartásvezető felkérése 150 ezernél kezdődik. Kiskunhalason nagy siker volt régebben a vőfély- és lakodalmi zenekaros találkozó, - itt lehetett választani a szövegből, zenéből - aminek meglátogatása egyben vidám hangulatú, turistacsalogató programmá vált. Rendeznek országokra hangolt, illetve tematikus esküvőket, amikor beöltöznek a vendégek - mondjuk, egy a múlt század húszas éveiben játszódó darab jelmezeibe, lásd Downton Abbey  – és van, amikor tényleg csak a tanúkat hívják el.

Amennyiben egyházi esküvőre is sor kerül, az mindig plusz tétel, és ugyancsak megszabott költségvonzata van, a személyes felkészítéstől és a templomdíszítéstől a pap tarifájáig.

Meghívó horgonnyal, madártollal

Külön biznisz a meghívók tervezése, elkészítése. Van, amelyik vicces, van, amelyik romantikus, a harmadik horgászos, lovas, netán repülős, illetve a kedvenc hobbira utal: „Balaton, Duna vagy akár tenger? A hajós tematikájú esküvő hangulatát már a meghívó arculatával is érzékeltethetitek a vendégséggel. A kézzel festett, virágokkal és madártollal tűzdelt horgony, a lágy vízfestékes háttérrel harmonikus elegyet alkot a prégelt művészpapíron. A meghívó hátlapján helyet kapott egy piktogrammos program szemléltető, melyet az esküvőd menetrendjéhez igazíthatsz… dobj egy üzit és elkészítem.” – olvasom az egyik „üziben”.

A több száz fajta meghívóból csak látszólag könnyű választani. Az nyilvánvaló, hogy illeszkednie kell az esemény stílusához – de ritka, hogy mindkét család egyszerre rábólintson ugyanarra, főleg, ha az egyik família külföldi, nem beszélve a meghívó szövegéről. Ám kész sablonokkal is szolgálnak eme iparág szakértői, mondjuk így:

„Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy kedves barátok jó példáján felbuzdulva 2022. augusztus 18-án megszelídíteni kívánjuk vadházasságunkat. Szeretettel meghívunk hát benneteket, hogy élőszóban hallhassátok tőlünk azokat a bizonyos igeneket!”

Ma mindenki tud filmezni és fotózni a mobiltelefonjával, mégis felkérnek szakembereket, akik profi módon megörökítik az eseményt. Ez sem két fillérbe.

Még nem szóltam a legizgalmasabb tételekről, ruha, torta, csokor. A ruha áránál határ a csillagos ég. A kölcsönzést sokan snassznak tartják újabban, a csináltatás celebektől és milliomosoktól felfelé kötelező, és főleg a márkája miatt dicsekedni-mutogatni való. Külön fejezeteket lehetne írni a menyasszonyi ruhák változó divatjáról, amely az amerikai reality showműsoroknak köszönhetően szinte hisztériába fajult.

Torta váláskor is, csokor tartósítva

A torta legyen divatos, mutatós, meg persze glutén-, laktóz- és cukormentes – nem könnyű ezt egy süteménykompozícióban megoldani. Jellegének mindig egyeznie kell az esküvő alaphangulatával – egy minimál menyegzőhöz barokkosan túldíszített habos torony nem való.  ( Morbid dolog, de tény: Amerikában már válási tortákat is készítenek, egy-egy kapcsolat megszakítása ugyanis sokszor legalább akkora vidámságot, felszabadultságot okoz, mint anno a megkötése.)

Ideális, ha a csokrot az alkotja meg , aki a dekorációt tervezi-kivitelezi, a stílusegység okán, de nyilvánvalóan a ruhához kell elsősorban illeszkednie, és a menyasszony kedvenc virágaiból kell, hogy álljon. Stílusa, nagysága függ a hölgy korától, magasságától is. Van, aki tartósítja a menyasszonyi csokrát (ez külön iparág) bár inkább a házasságot kéne tartósítani, de ezt még nem találták fel. Mások időkapszulát készítenek.

Léteztek olyan évtizedek Magyarországon, amikor mindenféle pompa és luxus nélkül is szerelmesen kelt egybe egy férfi és egy nő – maradjunk most a hagyományos felállásnál – és együtt éltek 50 évig. A boldogság és annak időtartama tehát nem a külsőségektől függ. Ezt elvben persze mindenki tudja – ám amikor mégis sor kerül az eseményre, mintha elvesztené a realitás érzékét.

Na, ezt lovagolja meg az esküvő ipar.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!