2p

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

A NOB még idén megkezdi az egyeztetést a pályázókkal, komoly jelentkező lehet még Svájc is.

Megkapta a szükséges állami garanciát a svéd pályázat a 2030-as téli olimpia megrendezésére. Amint a sportügyekben illetékes szociális miniszter, Jakob Forssmed elmondta, ezzel a kandidálásuk újabb szakaszba lépett. A tervek szerint Stockholm lenne a játékok központja, de terveznek versenyeket Falun, Are és Ostersund körzetében is, ezen kívül nem zárkóznak el attól, hogy norvég és lett helyszíneket is bevonjanak. Svédország eddig egyszer adott otthont nyári olimpiának 1912-ben, télinek még sosem.

A 2030-as téli játékokra a franciák kedden nyújtották be hivatalos jelentkezésüket a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB). A pályázatot Auvergne-Rhône-Alpes és Provence-Alpes-Côte-d'Azur régió közösen dolgozta ki.

Az első egyeztetés három hét múlva lesz, akkor találkozik a NOB végrehajtó bizottsága a jelentkezőkkel, illetve dönti el, hogy melyekkel lép a következő, egyeztető szakaszba. A francia Alpokban eddig már háromszor rendeztek téli olimpiát: Chamonix 1924-ben, Grenoble 1968-ban, Albertville pedig 1992-ben volt házigazda.


   
A 2030-as téli játékokért korábban érdeklődött Szapporo is, de egy hónapja visszalépett. Salt Lake City ugyancsak jelezte rendezési szándékát, az amerikai város azonban inkább a 2034-es játékoknak adna otthont, hogy elkerülje a "szponzori ütközést" a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpiával. A helyszínkiválasztás 2024-ben várható. A 2026-os téli olimpiára Milánóban és Cortina d'Ampezzóban kerül sor. (MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!