2p

A legnagyobb kormánypárt mintegy 3,5 millió forinttal többet költött tavaly karácsony előtt a rendezvényeire, mint egy évvel korábban.

A Fidesz parlamenti frakciója 2019 év végén két részben összesen 23,8 millió forintot költött el a rendezvényeire. Azokra, amelyek egy évvel korábban ennél kevesebbe, 20,32 millióba kerültek - derül ki a parlament nyilvános szerződéslistájából.

Az első, december 10-i állófogadásra 10,7 millió forintot költöttek el, míg a másik, egy héttel később megrendezett képviselői vacsora 13,1 millió forintjába került a frakciónak. Az azonban eltérés 2018 végéhez képest, hogy ezúttal mindkét szerződést a kormányközeli kapcsolatokkal is rendelkező Csónakázótó Vendéglátóipari Kft.-vel kötötte meg Kocsis Máté.

A Fidesz kampányindító rendezvénye (Fotó: fidesz.hu)
A Fidesz kampányindító rendezvénye (Fotó: fidesz.hu)

A cég egyáltalán nem ismeretlen a frakció számára, hiszen az elmúlt 2 évben összesen hat alkalommal kötöttek szerződést a felek, legutóbb a Fidesz az európai parlamenti választások előtt 1,5 hónappal tartott kampányindító rendezvényét bízta a társaságra. Akkor 9 millió forint értékben szerződtek. A tavaly év végi két szerződés egyébként egyenként is az eddigi legnagyobb megbízások, amit a frakciótól kapott a Csónakázótó Kft.

Az éttermi, mozgó vendéglátással foglalkozó Csónakázótó Vendéglátóipari Kft.-t 2012 őszén alapították, a CFTP Kft.-n keresztül pedig kisebbségi tulajdonosa a Valton-Sec tulajdonosaként ismerté vált Varga Lajos. A szerződő cég másik tulajdonosa az az Eventrend Global Kft., mely az új parlamenti irodaházban nyíló étterem működtetéséért is felel.

A Csónakázótó Kft. az elmúlt években folyamatosan növekedett: a 2016-os 496 milliós árbevétel után 2017-ben már 625 millióra tettek szert, 2018-ban pedig már 810 millió forint folyt be a kasszába. Ennek azonban csak a töredéke, mindössze 8,6 millió forint maradt meg a kiadások elszámolása után nyereségként.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!