2p

De ebből nem lesz magasabb nyugdíjunk.

A jegybank frissítette a nemzetgazdaság pénzügyi számláit bemutató adatsorát, ebből kiderül, hogy június végén 2815,2 milliárd forint tartozást tartottak nyilván a magánnyugdíjpénztári átlépésekkel összefüggésben az államháztartásban.

Tévedés, az a pénz nem létezik
Tévedés, az a pénz nem létezik

Ami azt jelenti, hogy három hónap alatt - ilyen gyakorisággal közli az adatokat a nemzeti bank - közel 4 milliárd forinttal csökkent az állomány, mivel március végén még 2819,1 milliárd forint szerepelt a kimutatásokban.

Mikor tavaly év végén írtunk arról, hogy a jegybanki statisztikában még mindig nyilvántartják az időközben szinte teljesen kivéreztetett magánpénztári rendszerben keletkezett vagyont, politikai következményei lettek a cikknek. Ellenzéki képviselők a parlamentben intéztek kérdéseket az állami pénzügyek felett őrködő kormánytagokhoz, illetve az MNB vezetőihez, magyarázatot követelve, hogy az állomány kimutatása az állam kötelezettségének elismerését jelenti-e. Vagyis azt, hogy ezzel az összeggel egyszer majd elszámolnak a volt pénztártagok felé, amikor nyugdíjba vonulnak. Miközben tudni lehetett, hogy a fedezetet már rég felhasználták más célokra: az államadósság csökkentésére, illetve különböző részvénycsomagok megvásárlására.

A válaszok azonban lehűtötték a kedélyeket: ezek szerint csak statisztikailag van jelentősége ennek a vagyontömegnek, uniós kötelezettségnek tesz eleget a jegybank, amikor ezt az összeget is szerepelteti a kimutatásokban. A csak papíron létező összeg folyamatos pár milliárdos csökkenésének negyedévente pedig az a magyarázata, hogy rendre átvezetik a számokon a most nyugdíjba vonuló volt pénztártagokra jutó összegeket. Azok nem épülnek be a nyugdíjukba, nem emelik ezzel a pénzüket, de a statisztikában mégis meg kell jelennie valahogy ennek a folyamatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!