2018. augusztus 26. 18:33

3451 állást ajánlanak a közszférában.

Hosszan, 346 oldalon keresztül böngészhetnek az érdeklődők a közszolgálati állásajánlatok között, aktuálisan 3451 betöltetnek álláshelyre keresnek ugyanis dolgozót az állami fenntartású intézmények - derül ki a Belügyminisztérium által üzemeltetett Közigállás portálon.

Mindjárt kezdődik a tanév Mindjárt kezdődik a tanév

Tanárokat, levéltárosokat, ügyintézőket, óvodapedagógust, közterület-felügyelőt keresnek az iskolák, önkormányzatok, egyéb intézmények - köztük például a Semmelweis Egyetem.

A felsorolásból látszik, hogy szinte minden munkakörben kínálnak állást. A pedagógusok közül nyelvtanárokat, ének-zene vagy földrajz-biológia szakos szakos tanári helyekre lehet jelentkezni.

A több ezer - közte 949 tanári - üres álláshely így, röviddel az iskolaév kezdése előtt meglepőnek tűnik. De más állami finanszírozású intézményekben, illetve állami fenntartású cégnél is gondot okoz a munkaerőhiány. Mint a hétvégén megírtuk, a Budapesten szemétszállítással foglalkozó Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. pont erre, a hiányzó alkalmazottakra hivatkozva nem szállítja el több kerületben a szelekív hulladékot.