Az idei évkezdet alapján úgy tűnik, a 2023-as kegyelmi év volt a forint szempontjából. Azt megelőzően ugyanis hat éve, 2017-ben volt példa arra, hogy a hazai fizetőeszköz erősebben zárt egy esztendőt a főbb devizákkal, az amerikai dollárral és az euróval szemben, mint ahol kezdte.
A tavalyi lendület egy ideig még 2024 első napjaiban is kitartott. Január 8-án például egy eurót még 377 forinton jegyeztek a hazai bankközi devizapiacon. Mint később kiderült, ez volt az eddigi idei csúcs, a hazai fizetőeszköz lassan, de biztosan veszített az értékéből.
Mindenekelőtt január 12-én délelőtt, amikor is az euróval szemben átlépte a 380-as szintet. Emlékezhetünk rá, aznap reggel tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hogy a decemberi éves infláció mindössze 5,5 százalék lett. Ez óriási eredmény, ha azt vesszük, hogy a fogyasztóiár-index szeptemberben még két számjegyű volt, csak októberben került a 10 százalékos szint alá – két hónappal korábban, mint amilyen határidővel azt Orbán Viktor még 2022 őszén (az infláció 20 százalék ölé kerülésekor) megparancsolta pénzügyminiszterének, miközben ugyanerre kérte Matolcsy György jegybankelnököt.
Amilyen furcsa és máig vitatott módon állította elő a KSH az októberi 9,9 százalékos rátát, olyan meglepetést okozott a decemberi 5,5 százalék, miután az még a legoptimistább várakozásoknál is 40 bázisponttal alacsonyabb lett.
A piaci szereplők már akkor attól tartottak, hogy az MNB a remek adaton felbuzdulva felhagy az addigi óvatoskodásával és az alelnöke, Virág Barnabás által januárra (és februárra) belengetett – és a korábbi három alkalommal is érvényesített – 75 bázispontnál nagyobbat fog vágni. Ami csökkenti a külföldi rátákkal szembeni kamatfelárunkat, már csak azért is, mert a kamatcsökkentés egyelőre máshol megállt, az Európai Központi Bank például a múlt heti ülésén nem látott okot változtatásra. Mindezt mérlegelve a befektetők arra juthattak, hogy a magyar gazdaság fundamentumai alapján egy 100 bázispontos felárcsökkenés túl sok – ez vezethetett a forint gyengüléséhez.
Alig öt napot kellett várni a hipotézis beigazolódására. Virág – a korábbi álláspontján változtatva – január 17-én Bécsben, az Euromoney konferenciáján elhintette, hogy a „jegybank átmenetileg megnövelheti az eddigi 75 bázispontos kamatvágási lépéseket egy teljes kamatpontra, azaz 100 bázispontra az infláció vártnál nagyobb csökkenése miatt”.
Amire forintunk ismét gyengült, az euróval szembeni árfolyama már a 383-as szint fölé is benézett.
A korábban kilátásba helyezettnél magasabb kamatvágásból ugyanis az olvasható ki, végül mégis a kormány akarata érvényesül, miszerint a tavaly recesszióba zuhant gazdaságot akarja élénkíteni, akár a GDP idei 4 százalékos növekedését elérve. Márpedig ehhez minél alacsonyabb kamatok dukálnak, az hozhatja meg ugyanis a vállalatok fejlesztési, beruházási, illetve a háztartások fogyasztói kedvét. Az infláció letörésének azonban a minél magasabb kamatok a legjobb ellenszerei – nem csoda, ha a világ minden részén eminensen az árstabilitásért felelő jegybankok a monetáris lazítás mértékét illetően általában a kormánnyal ellentétes oldalon állnak.
Ez látszik most megváltozni idehaza. Noha még mindig az a Matolcsy az MNB első embere (s ez lesz a status quo mandátuma 2025. március 3-ai lejártáig), aki 2022 decemberében még a saját táborát is meglepő élességgel bírálta a kormány 2020-as évekbeli gazdaságpolitikáját. Csakhogy a kilencfős monetáris tanácsba tavaly tavasszal már bekerült két olyan tag – Búza Éva és Kovács Zoltán személyében –, akik inkább Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterhez közelinek tekinthetők, s ebből kifolyólag a nagyobb kamatvágás hívei. Ez érződött már októbertől a tanácsüléseken, ahol ugyan továbbra is konszenzusos döntésként adta el Virág a 75 bázispontos lazítást, de azért már engedett egy rést azzal, hogy a sajtótájékoztatón „megsúgta”: voltak nagyobb mértékre szóló javaslatok (igaz, 50 bázispontosak is).
S ha már Virágról esett szó. Ő éveken át volt Nagy hűséges beosztottja, egészen 2020 májusáig, amikor is főnöke kurtán-furcsán (a hatéves mandátuma lejárta előtt) távozott az alelnöki székből, hátrahagyva azt Virágnak. Ezért sem lehet légből kapott az a feltételezés, hogy Virág lehet a mérleg nyelve, ami átbillentheti Matolcsy többségét kisebbségbe – bár még az alelnöki „átállás” sem lehet elég, további két tag (ellen)szavazatára is szükség lehet. Például a másik alelnökéére, Patai Mihályéra, akivel a hírek szerint az elnök korábban makulátlan viszonya megromlott.
Abból, hogy – már csak Virág belengetése miatt – szinte biztosra vehető a keddi 100 bázispontos vágás, akár arra is lehet következtetni, hogy Matolcsy elengedte ezt a kérdést, miután belátta, felesleges szélmalomharcot vívnia.
Kérdés, a piaci szereplők hogyan fogadják majd ezt. Különösen, hogy időközben a forint euróval szembeni árfolyama már a 390-es szint fölé is ment. Oda, ahol utoljára négy hónapja, szeptember végén járt.
Paradox módon a 390-es szinthez maga Nagy tárcája is belejátszott. Azzal, hogy vitaindító ötletbe csomagolva január 22-én, hétfőn megpendítette, a változó kamatozású hitelek kamata ezentúl ne a Buborhoz (azaz az irányadó budapesti bankközi hitelkamatlábhoz) igazodjon, hanem a diszkontkincstárjegy-hozamokhoz. Az ok prózai: utóbbiak alacsonyabbak az előbbieknél. Más megközelítésben: míg a Buborra az MNB-nek van hatása, addig az állampapírhozamokra a kormánynak.
Csakhogy ezt az ötletet a piac nem díjazta – ez lökte a forint euróval szembeni árfolyamát a 385 alatti szintről 390 fölé.
Bár a kormány hétfőn visszakozott, ez nem hatotta meg a befektetőket, a forint euróárfolyama a 390-es szintnél várja a Monetáris Tanács kamatdöntését. Ha az netán még az új indikációnál (100 bázispont) is magasabb lesz, akkor még az sem kizárt, hogy rövidesen ismét a 400-as szint közelébe gyengülhet a pénzünk.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
