Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Amikor a kormány rögzített árfolyamon lehetővé tette a deviza lakáshitelek végtörlesztését, a bankoknak már kész csomagjaik voltak a forint- és deviza hitelesek törlesztési problémáira - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára csütörtökön az Inforádió Aréna című műsorában.

A végtörlesztés úgy hatott a bankszektorra, hogy megnövekedett a forinthitelek iránti igény, miközben mérsékelten áll rendelkezésükre új forrás. Ennek eredménye a banki hitelezési gyakorlat konzervatívabbá válása, vagyis a kockázatok megjelentetése a hitelkamatokban - tette hozzá.

A főtitkár beszélt arról, hogy Magyarországon a megtakarítások és a hitelek aránya 100 a 140-hez. (Csehországban 1:1 az arány). A lakosság egyből felveszi hitelként a saját megtakarítását, míg a vállalati szektort a bankok csak külső forrásból tudják hitelezni. Ez gyakorlatilag az anyabankoktól felvett hiteleket jelenti. Arra a kérdésre, hogy miképpen alakult a nem fizető deviza jelzáloghitelesek aránya, a főtitkár elmondta, hogy 9 hitelesből egy olyan van, aki 90 napnál régebben tartozik a bankjának. A régi, támogatott forinthiteleseknél ez az arány 1,84 százalék.

A főtitkár alapvetően nem az árfolyam elmozdulásában látja a hitelesek problémáját, hanem abban, hogy csökkent az emberek béréből a törlesztésre fordítható hányad. A devizahitelezés felfutásának a kezdetén, 2003-ban az átlagbér 137 ezer forint volt, ma 211 ezer, a növekedés 54 százalék. Az euró árfolyama ezen két időpont között 17,5 százalékkal, míg a svájci franké 45 százalékkal változott. Ugyanakkor az alapvető élelmiszerek, a gáz, az utazás költsége duplázódott - jelezte.

Kovács Levente szerint a bankok a végtörlesztéshez csak akciós kamattal tudnak betétet gyűjteni, a korábbi 6-6,5 százalékos betéti kamatok 2 százalékponttal emelkedtek, ebből kell forinthitelt nyújtani, ráadásul a már említett konzervatív megítéléssel.

A főtitkár beszélt arról, hogy a magyar bankok a kilencvenes évek közepén állták a régiós versenyt, és hiteleikkel húzták a gazdaságot. A bankadó, és most a végtörlesztés visszavetette a hitelezési képességet, márpedig hitel nélkül nincs gazdasági fejlődés és új munkahely sem - mutatott rá Kovács Levente. A főtitkár üdvözölte az újra bevezetni tervezett támogatott forinthitelt, bár véleménye szerint az erre szolgáló állami forrás elég kicsi.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.