2p

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem keres utódot budapesti irodájának élére, miután az idén augusztus végén lejár a jelenlegi vezető, Iryna Ivaschenko mandátuma - közölte az IMF hétfőn az MTI-vel.

A szervezet közlése szerint Christine Lagarde vezérigazgató megkapta Matolcsy György hétfői levelét, amelyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az IMF budapesti irodájának bezárását kezdeményezte.

Matolcsy György a lépést azzal indokolta, hogy Magyarország várhatóan még az idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét. A jegybank közleményében úgy fogalmazott: "2013 elején befejeződött az IMF úgynevezett Post-Program Monitoring eljárása, valamint Magyarország tartozása az IMF-kvóta 200 százaléka alá csökken, ezért nem indokolt az IMF budapesti irodájának további fenntartása".

Az IMF hétfői közlése szerint mivel Iryna Ivaschenkónak, az IMF magyarországi képviseletvezetőjének a megbízatása augusztus végén lejár, és az IMF az országok hatóságainak meghívására van jelen a tagországban, a szervezet nem keres utódot Ivaschenko helyére.

A valutaalap a rendszeres kétoldalú konzultációk keretében folytatni szeretné az együttműködést Magyarországgal, ugyanúgy, mint a többi tagállammal - zárul az IMF közleménye.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!