- Én 2003-ban írtam egy könyvet, amiben szerepel, hogy az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer reformja a svéd modell alapján képzelhető el, hét éve képviselem ezt az álláspontot. Az 1998-ban elindított nyugdíjreform nagy eredményeket ért el azon a téren, hogy megteremtette a második pillért, a mágánnyugdíjpénztári rendszert, de érintetlenül hagyta az első, az állami pillért. A svéd modell előállít egy szorosabb kapcsolatot a befizetések és a majdani ellátás között, de mégsem úgy, mint a magánnyugdíjpénztárak, hogy mindenki magának gyűjti a pénzt. Az, hogy ki mennyit kap, mondjuk negyven év múlva, függ attól, mennyit fizet be, de nem az abszolút összeg, hanem csak a többiekhez viszonyított aránya a meghatározó.
- A svéd modell ellenzői azt szokták felhozni, hogy ezzel a megoldással a mainál 10-20 százalékkal alacsonyabbak lennének a nyugdíjak, mivel most az aktívak befizetéseit nagyjából húsz százalékban kell kiegészíteni az államkasszából. Elbírnának a magyar nyugdíjasok egy ilyen mértékű csökkenést?- A nyugdíjreform mindig felmenő rendszerben történik, soha nem vonatkozik azokra, akik már most nyugdíjasok. Másrészt a mai nyugdíjrendszer statikusan szemlélve tökéletesen fenntartható, a hiánya szinte teljes egészében annak tudható be, hogy elindult a második pillér, és ezáltal egyre többen nem az államkasszába, hanem a magánnyugdíjpénztárba fizetik be járulékuk egy részét. A 13. havi nyugdíjjal jóval nagyobb volt a rendszer deficitje, a mostani közel egyensúlyi állapotot éppen az állította elő, hogy elvették a 13. havi járandóságot.
Fontos még, hogy a svéd modellben lényegében leértékelődik a nyugdíjkorhatár jelentősége, hiszen a befizetései alapján mindenki ki tudja számítani, mekkora nyugdíjat kaphat. Ha valaki úgy gondolja, hogy ő többet szeretne, akkor van rá lehetősége, hogy még dolgozzon pár évet.
- Egészen pontosan azt tartanám kívánatosnak, hogy a tételes egészségügyi hozzájárulást, ami alapján valaki megváltja magának az egészségbiztosítási pénztárakba a belépőjegyet, minden 18 éven felüli magyar állampolgár fizesse meg.
- És ez mekkora összeget jelentene?
- Én azt gondolom, hogy ez egy jelképes összeg lenne. De ennek a bevezetésére még akkor is érdemes sort keríteni, ha minden nyugdíjast teljes egészében kompenzálunk egy nyugdíjemeléssel. Ez ugyanis csaknem hárommillió emberben előállítaná azt a tudatot, hogy kell fizetni az egészségügyi ellátásért, nincs ingyenebéd. Ma körülbelül a társadalom egyharmada fizet valamilyen formában tb-járulékot, abból kell tízmillió ember ellátását fedezni. Ha mindenki befizetne akár csak egy jelképes összeget, akkor utána jogosan követelhetne ennek a befizetésnek az ellenértékeként egy jobb minőségű ellátást.
- Kicsit úgy tűnik nekem, hogy az ilyen és ehhez hasonló radikálisnak mondható ötleteivel sokkolni akarja a magyar társadalmat, kimozdítani a jelenlegi apátiából.
- Igen, jól látja. De ennek a jelentősége nem önmagában a sokkolás, hanem az, hogy megváltoztassam az embereknek és az ő adóforintjaikból fenntartott intézményeknek a hétköznapi működését és érdekeltségi rendszerét. Egy olyan országban, ahol nemzeti sport az adócsalás, mindenki egyszerre követel alacsonyabb járulékokat és magasabb nyugdíjakat, jobb közoktatást és egészségügyet, ott nincs más módja a társadalom megváltoztatásának. Sok ember nem hajlandó hozzájárulni az arányos közteherviseléshez, ugyanakkor jogot formál arra, hogy az egyre szűkülő tortából egyre nagyobb szeletet hasítson ki. Egy ilyen társadalom bukásra van ítélve. Egy olyan társadalomban, ahol hiányzik a társadalmi szolidaritás, az "ember embernek farkasa" elv dominál, ott nem lesz felemelkedés.
- Sok véleményt lehetett már hallani arról, mennyire volt az államcsődtől Magyarország 2008 őszén az IMF-hitel felvétele előtt. Ön szerint mennyire volt reális eshetőség hazánk bedőlése?- A tények azt mutatták, hogy 2008 október 23-án számunkra teljesen kiszáradtak az állampapírpiacok. A lejáró állampapírok visszafizethetősége érdekében kibocsátott új kötvényeket senki nem akarta megvenni. Páratlan jelentőségű, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) történetében egyedülálló volt, hogy négy nap alatt összeraktak egy országnak egy mentőcsomagot. Magyarország csak hálás lehet a nemzetközi intézményeknek, mert ők mentettek meg bennünket a saját hibáink még súlyosabb következményeitől.
- Sok kritikát kapott a jegybank is, hogy nem megfelelően kezelte a válságot. Ön szerint helyénvaló volt az utóbbi másfél év monetáris politikája?- 2008 októberében a nemzeti banknak nem volt választása, nem volt mozgástere, ezért elkerülhetetlen volt a kamatemelés. A jegybanknak egy ilyen helyzetben fenn kellett tartania a forint iránti bizalmat legalább egy minimális mértékben és el kellett kerülnie azt, hogy az árfolyamok az egekbe szökjenek. Az más kérdés, hogy ha megelőzőleg főleg a költségvetési oldalon a kormány hatékonyabb gazdaságpolitikát folytatott volna, akkor nem állt volna elő ilyen helyzet, és akkor nem lett volna szükség arra, hogy a csőd elől egy ilyen magas kamatszinttel meneküljünk meg, ami kétségtelenül mélyítette a válságot.
- Ön szerint melyek lehetnének a jövőben a magyar gazdaság húzóágazatai, melyekre érdemes lenne komolyabb figyelmet fordítani?- Én nem szeretek ilyen konkrét területeket megjelölni, azt gondolom, hogy egy fejlett gazdaságnak sokrétűnek kell lennie. Az állam feladatát nem abban látom, hogy kijelölje konkrétan ezeket a növekedési gócokat, hanem abban, hogy létrehozza azokat a keretfeltételeket, amelyekkel majd a vállalkozók eldöntik, mibe érdemes befektetni, hol érdemes munkahelyeket létrehozni.
- Nem hiszek az állam munkahelyteremtő képességében, illetve abban, hogy az állam által megteremtett munkahelyek fenntartható, tisztességes megélhetés forrásai lehetnek és még adófizetésre is képesek. Arra van szükség, hogy az állam segítsen a vállalkozóknak, hogy azok saját önérdekből létrehozzák ezeket a munkahelyeket. A magyar vállalkozói réteg leleményessége és tőkeállománya képes lehet arra, hogy új munkahelyek jöjjenek létre.
A mi programunkban az szerepel, hogy a jelenlegi 57 százalékról 67 százalékra kéne felmennie az aktivitási rátának. Ez azonban egy relatív szám, viszonylag könnyű teljesíteni. A népesség fogy és öregszik, tehát nem csak arról van szó, hogy a ma inaktívak közül több embert kell bevonni a munka világába, hanem az embereknek tovább kell dolgozni, érdekeltté kell tenni mindenkit abban, hogy hosszabb ideig dolgozzon.
Ennek függvényében lehetőség van adóreformra is, mert ha többen dolgoznak és többen fizetnek adót és járulékot, akkor ugyanannyi bevételtömeg előállításához egyedileg kisebb adókulcsok is elegendők, ez pedig egy újabb körben még egy lökést adhat a gazdaságnak. Ezek a reformok összefüggnek: nem lehet munkahelyteremtésről sem beszélni úgy, hogy ne beszéljünk adóreformról, nyugdíjreformról, egészségügyi reformról és főleg oktatási reformról.
- Az Ön által is említett adócsökkentés elvezethet egyszer egy egykulcsos személyi-jövedelemadóhoz?- Ismét csak arra tudok hivatkozni, hogy én már hat évvel ezelőtt arról írtam, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó egy megfontolandó lehetséges alternatíva. Ugyanakkor nem szoktam egyértelműen elkötelezni magam az egykulcsos szja mellett, mert ami ennél is fontosabb, az az ugynevezett adóék, vagyis a nettó bér és a bruttó bérköltségek közti különbség tartós csökkentése. Nem csak a személyi jövedelemadó számít, hanem a tb-járulék is, ahhoz pedig egészségügyi reform kell.
- Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart az állami cégeknél - a BKV-nál, a MÁV-nál - tapasztalt visszaélések felderítése. Képes lehet az állam hatékony működésre kényszeríteni ezeket a cégeket, vagy csak az esetleges privatizáció segíthet?- Általában a privatizáció kívánatos és hasznos. Azért örülök ennek a kérdésnek, mert a BKV és a MÁV botrányai ékesen bizonyítják, hogy annak idején a kilencvenes években nem volt teljesen elhibázott döntés a gazdaság ilyen mértékű privatizálása. Az akkor magánkézbe került vállalatok azóta jóval hatékonyabban működnek.
Általában tehát híve vagyok a magántőkének, de monopol vállalatok esetében azt gondolom, hogy az első és legfontosabb a megfelelő szabályozás megteremtése. Az állami vállalatokat kezelő önkormányzatoknál pedig a demokrácia fejlődésére lenne szükség: részben azért, hogy ne szóljanak bele ezeknek a cégeknek a működésébe, részben pedig azért, hogy megfelelő vezetést nevezzenek ki a vállalatok élére.
Beke Károly
Menedzsment Fórum
