2016. november 16. 14:37

Megszavazta szerdán a lengyel szejm a nyugdíjkorhatár csökkentését előirányzó törvényt, melynek értelmében jövő év októberétől a nők 60, a férfiak pedig 65 évesen élhetnek a nyugdíjba vonulás lehetőségével.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) egyik fő programpontját jelentő új jogszabályt a párt jelöltjeként megválasztott Andrzej Duda elnök terjesztette be tavaly. A törvény mellett az összes jelenlévő PiS képviselő mellett az ellenzéki Kukiz´15 többsége szavazott. A többi ellenzéki párt közül a Polgári Platform (PO), valamint a Nowoczesna (Modern) többségükben nemmel szavaztak, a Lengyel Parasztpárt (PSL) tartózkodott.

A törvény lényegében a 2013 elejéig érvényes szabályokat állítja vissza. Az előző kormány három évvel ezelőtt 67 évben szabta meg a nyugdíjkorhatárt, amelyet fokozatosan - a nők esetében 2040-ig, a férfiak esetében 2020-ig értek volna el. A parlamenti vita során a PSL az ellen tiltakozott, hogy a gazdáknak szánt kedvezményes társadalombiztosításban (KRUS) részesülők számára ugyanaz a nyugdíjkorhatár lesz érvényes, mint amelyik az általános biztosítást befizetőkre vonatkozik. Eddig a KRUS-biztosítás a nők számára 55 évesen, a férfiak számára 60 évesen tette lehetővé a nyugalmazást. Ez a kivétel azonban az eddig érvényes törvény értelmében is megszűnt volna 2017 végétől.

A PSL, valamint a szakszervezetek azt javasolták, hogy életkortól függetlenül a 40 éves szolgálati idő is nyugalmazásra jogosítson. Ezt a módosító javaslatot azonban a parlament elvetette. A PO, valamint a Modern a parlamenti vita során úgy érvelt a nyugdíjkor újbóli csökkentése ellen, hogy ez a társadalom elöregedése miatt a nyugdíjrendszer összeomlását eredményezi, a lengyeleknek "nyomorúságos nyugdíjból" kell majd megélniük.

Ezek a világ legjobb repülőterei

Lengyelországban jelenleg 882 zloty (mintegy 62 ezer forint) a minimális nyugdíj, ezt a jövő év márciusától 1000 zlotyra (mintegy 70 ezer forintra) emelik. Az új törvény alapján a csökkentett nyugdíjkor elérése után a nyugdíj mellett is lehet munkát vállalni.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhelyettes, pénzügy- és fejlesztési miniszter szerint a nyugdíjkorhatár csökkentésével járó, évi 10 milliárd zlotyt (700 milliárd forint) érő költségvetési kiadásokat mindenekelőtt a különféle adók hatékonyabb behajtásából fogják fedezni. Morawiecki október végén elmondta: a törvényt úgy építik fel, hogy ez ne gyengítse a lengyel munkaerőpiacot, valamint közvetve ne lassítsa a gazdasági növekedést. Lengyelországban az utóbbi hónapokban folyamatosan csökken a munkanélküliségi ráta, októberben 8,2 százalékos volt. A jogszabályt még a lengyel szenátusnak és az államfőnek kell jóváhagynia.

MTI

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.