12p

Az esőre várni nem stratégia. Van Magyarországnak terve arra,
hogyan éljünk együtt a tartós vízhiánnyal?
Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Magyarországon az Orbán-kormányok alatt felépült állami létesítmények, látványberuházások „alkalmasak a sport mellett koncertek, előadások, kiállítások, vásárok satöbbi megrendezésére”, és már korábban is termeltek bevételt. „Ám ezt a folyamatot szeretnénk optimalizálni, tovább nyitni a piac felé” – írta megkeresésünkre egy hete a Sportért Felelős Államtitkárság, amikor arról érdeklődtünk, hogyan oldanák meg az elmúlt 16 évben szinte kizárólag közpénzből felhúzott stadionok üzemeltetését. Úgy gondoltuk, a legjobb lesz, ha személyesen győződünk meg az ebben az időszakban felhúzott első nagy futballaréna működéséről a mindennapokban. Debreceni stadiontúra következik.

Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután Magyar Péter miniszterelnök bejelentése szerint megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, ami alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára direkt módon ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Ehelyett 150 milliárd forintos költségvetési támogatást ad majd az állam – fogalmazott a kormányfő. 

Azóta a kormány benyújtotta az Országgyűlés elé a 2027-es költségvetés tervezetét, amelyből pontosan kiolvasható, hogy mekkora összeget irányoznak elő a központi büdzséből a látvány- és csapatsportok támogatására, illetve a sportlétesítmények fenntartására és üzemeltetésére. A pontos számokról bővebben ebben a cikkben olvashatnak:

2014-től bújtak elő az első nagy stadionok

Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, a költségvetésről is terheket levéve ezzel.

Az új Debreceni Nagyerdei Stadiont 2014-ben adták át, első nagy arénaként 2010 után
Az új Debreceni Nagyerdei Stadiont 2014-ben adták át, első nagy arénaként 2010 után
Fotó: Debreceni Egyetem

Magyarországon a második Orbán-kormány beiktatása után, vagyis 2010-től fokozatosan felpörgő futballstadion-építési láz 2014-től hozta meg az első, igazán látványos eredményeit.

Ekkor adták át a 20 340 néző befogadására alkalmas Debreceni Nagyerdei Stadiont (ahol a Debreceni VSC fogadja a cívisvárosba utazó csapatokat), az önálló kormányhatározat keretében megépült, 23 700 fős Groupama Arénát (amelyben a Ferencvárosi TC játssza a hazai mérkőzéseit) és a 3836 fős, felcsúti Pancho Arénát.

Az ezt követő öt évben, a teljesség igénye nélkül, átadták az MTK pályáját, az Új Hidegkuti Nándor Stadiont, a székesfehérvári Sóstói Stadiont, a miskolci Diósgyőri Stadiont, a folyamat egyfajta betetőzéseként pedig a magyar labdarúgó-válogatott otthonául szolgáló, több mint 67 ezres, 192 milliárd forintból megvalósult Puskás Ferenc Stadiont.

Alig van jó példa a piaci üzemeltetésre

A Telex cikke szerint a magyar állam 2010 óta több mint 700 milliárd forintot költött futballstadionok építésére és felújítására – szinte kizárólag közpénzből. Az április 12-én győztes Tisza Pártot, majd a megalakuló új kormányt a már megvalósult beruházások kész helyzet elé állították, viszont a stadionok jövőbeli fenntartásának és gazdaságos működtetésének kérdésével ugyanúgy foglalkoznia kell.

A cél pedig egyértelmű: a stadionoknak minél inkább piaci alapon kell működniük. Vagyis a jegybevételek mellett (amelyek a már idézett Telex-cikk szerint egy stadion megnyitása után öt szezon elteltével ismét visszaesnek) olyan funkciókkal, eseményekkel, üzletekkel, kiszolgálóegységekkel kell felruházni és megtölteni ezeket a létesítményeket, amelyek bevételt termelnek a fenntartó számára.

Az Orbán-kormány 2022-ben helyezte új alapokra a sportingatlanok fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési, működtetési és hasznosítási feladatait. Az így létrejött Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség, egy 100 százalékban állami tulajdonú, költségvetési forrásokból gazdálkodó szerv. A teljesen vagy megközelítően teljesen piaci alapon működő stadionokra sajnos viszonylag kevés jó példát láthatunk.

A debreceni modell: más a tulajdonos és a fenntartó

Cikkünkben a kelet-magyarországi fellegvár, vagyis a 13,5 milliárd forintból megépült Debreceni Nagyerdei Stadion üzemeltetési modelljét mutatjuk be, amit több szempontból is egyedinek lehet nevezni. Specialitását leginkább az ország legnagyobb létszámú vidéki felsőoktatási intézményének, a Debreceni Egyetemnek a tulajdonosi és az üzemeltetési oldalon betöltött jelentős szerepe adja.

A Debreceni Egyetem főépülete az Egyetem téren
A Debreceni Egyetem főépülete az Egyetem téren
Fotó: unideb.hu

A kormány egy 2021-es határozatban döntött arról, hogy a debreceni stadionberuházásért felelős projektcégben lévő állami tulajdonrészt ingyenesen átadja a város önkormányzatának.

A Nagyerdei Stadion tulajdonosi jogát jelenleg a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. gyakorolja. A cégben 2021 óta fele-fele arányban osztozik Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány. Ezt megelőzően 90 százalékos állami és 10 százalékos városi tulajdon jellemezte a céget.

Ez az új struktúra a 2021-es modellváltás során alakult ki. A Tisza-kormány döntése értelmében azonban a felsőoktatási feladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok 2027. augusztus 1-jével megszűnnek.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem idén májusban kinevezett rektora a városban tett látogatásunk során elmondta, hogy szerinte nem okoz majd alapvető változást a Nagyerdei Stadion tulajdonosi hátterében, hogy az alapítványi vagyon visszaszállhat az államra, „vagy leginkább az egyetemre, hiszen a benne folyó mindennapos tevékenység leginkább mégiscsak hozzá kötődik. Valójában a tulajdonosi szervezet operatív tevékenységet amúgy sem végez, 1 fő vezetővel és egy fél munkaidős alkalmazottal látja el feladatát, éves bevételei fedezik a néhány millió forintos éves kiadásait” – fogalmazott.

Az aréna üzemeltetéséért viszont a Debreceni Nagyerdei Stadion-üzemeltető Kft. (DNS Kft.) felel, amely az üzemeltetésből, bérbeadásból és szolgáltatásokból származó árbevételét a 2022-es 270 millió forintról tavaly 626 millió forint fölé növelte.

2022-ben a cég közel 17 millió forintos veszteséget könyvelt el, leginkább a rezsiválság magas energiaárai és a koronavírus-járvány elnyúló hatásai miatt. Ezt követően viszont évről évre növelni tudta a profitját: tavalyi beszámolója szerint az eredmény már 57 millió forint fölé emelkedett. Ebben nagy szerepe volt a különböző okok miatt Debrecenbe költöző külföldi csapatoknak (például a közel-keleti háború miatt az izraeli válogatott játszott a Nagyerdei Stadionban, de korábban a katari válogatott és klubcsapatok is a hajdúsági megyeszékhelyen fogadták ellenfeleiket).

A 2014 óta működő rendszerszintű üzemeltetési modell kapcsán jön képbe a Debreceni Egyetem, amely 22 százalékban, a szintén 22 százalékos tulajdonos önkormányzat mellett gyakorolja a tulajdonosi jogokat az üzemeltető cégben az egyetemhez köthető iskolaszövetkezettel (56 százalék) közösen.

Az egyetem cégei üzemeltetnek a széksorok alatt

A Debreceni Egyetem már a kétezres években is több céget hozott létre, akkor még különböző kormányengedélyekkel. „Ez abban az időben különleges volt a magyar felsőoktatásban” – emlékezett vissza Bács Zoltán. Bár azóta már máshol is vannak egyetemi tulajdonú cégek, a debreceni felsőoktatási intézmény több területen is egyre nagyobb mértékben támaszkodik a saját társaságaira (amelyek között vannak takarítással, őrzéssel, üzemeltetéssel, szállítással, élelmezéssel, sporttal és kultúrával foglalkozó cégek ugyanúgy, ahogy tudáshasznosító, innovációs tevékenységet folytató társaságok is).

És hogyan jön mindez a stadionüzemeltetéshez? Úgy, hogy az arénában a lelátórészek alatti kiszolgálóegységeket mind különböző profilú egyetemi cégek bérlik és működtetik.

Sportdiagnosztikai felmérés – ez is az aréna lelátói alatt zajlik
Sportdiagnosztikai felmérés – ez is az aréna lelátói alatt zajlik
Fotó: Debreceni Egyetem

Ide tartozik a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központ, amelyben sportegészségügyi szolgáltatásokra, terhelésélettani mérésekre, három- és négydimenziós mozgáselemzésre, rehabilitációs és sportpszichológiai felmérésekre, valamint fejlesztő tréningekre nyílik lehetőség. Az Általános Orvostudományi Kar Sportorvosi Tanszéke is itt működik. Miként a UniFit Fitness és Gym Center konditerem, amelyet az egyetemi hallgatók és dolgozók mellett (a diákok jelentős kedvezményt kapnak) a lakosság is használhat.

A konditermet mindenki használhatja, az egyetem diákjai jelentős kedvezménnyel
A konditermet mindenki használhatja, az egyetem diákjai jelentős kedvezménnyel
Fotó: Debreceni Egyetem

Az egyetem vállalatai működtetik a konferencia-helyiségként, valamint koncertek és rendezvények szervezésére alkalmas Hall Közösségi Teret, a RED&White nevű vendéglátóipari egységet vagy a hétköznapokon nappal oktatóteremként, este és hét végén pedig e-sportteremként működő központot. De a 16 asztalos pingpongtermet is megemlíthetjük a B-közép lelátója alatt.

A Hall közösségi térben rendezvényeket lehet tartani, itt épp a Debreceni Egyetem sportklubja, a DEAC tett így
A Hall közösségi térben rendezvényeket lehet tartani, itt épp a Debreceni Egyetem sportklubja, a DEAC tett így
Fotó: Debreceni Egyetem

A Nagyerdei Stadion és a Groupama a két jó példa

Magát a játékteret, a kapcsolódó öltözőket, a stadion irodáinak nagy részét pedig az első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő (és a legutóbbi szezonban a harmadik helyen végző, jövőre 125 éves) Debreceni VSC bérli.

„A debrecenihez hasonlóan sikeres piaci modellt a hazai futballstadionoknál még a Ferencváros otthonául szolgáló Groupama Arénánál látunk, amit a francia Lagardère nevű cég kezdett üzemeltetni a magyar leányvállalatán keresztül (azóta már más néven működnek). Annak idején a Nagyerdei Stadion üzemeltetése kapcsán is felmerült a vállalat neve, de a döntéshozók végül túl drágának és nem Debrecenre szabottnak találták az ajánlatukat”

– magyarázta Bács Zoltán.

A Groupama Arénát is 2014-ben adták át, Bács Zoltán szerint szintén jó példa a piaci alapú üzemeltetésre
A Groupama Arénát is 2014-ben adták át, Bács Zoltán szerint szintén jó példa a piaci alapú üzemeltetésre
Fotó: DepositPhotos.com

A rektor szerint a debreceni modell lényege, hogy egy olyan 365 napos rendszert alakítottak ki, amely nem felemészti, hanem megtermeli a pénzt a felhasználók által.

„Ez 2014 óta hatékonyan működik, az üzemeltető cég kezdeti 3 millió forintos saját tőkéje százszorosára nőtt. Miközben a különböző specifikus terek bérlői önállóan is eredményesek” – tette hozzá.

A debreceni modell ilyen irányú kialakítására azért is lehetett szükség, mert önmagában a stadiontér a futballmérkőzések mellett alig használható egyéb kulturális események (vagy más sportesemények) lebonyolítására. Kivételként az augusztus 20-i Virágkarnevált említhetjük, valamint a Debreceni Egyetem által idén már tizedik alkalommal megrendezett yoUDay-t, amely az intézmény hagyományos tanévnyitó rendezvénye.

Emellett a debreceni futballcsapat mérkőzéseinek látogatottsága is visszaesett.

A 2013/14-es szezon 7500 fős átlagnézőszáma két évvel később kevesebb mint a felére, 3010-re csökkent. A mögöttünk hagyott idényben viszont már ismét megközelítette a nézőszám a 13/14-es (egyébként mindmáig a DVSC utolsó bajnoki címével végződő) idényben látott szintet: átlagban 7216-an látogattak ki a meccsekre, ami 14 éves csúcsnak számít.

Behálózza a várost az egyetem

A Debreceni Egyetem nemcsak a stadion üzemeltetésében, hanem az egész hajdúsági megyeszékhely gazdasági és társadalmi életében egyre nagyobb szerepet játszik. Látogatásunkkor az egyetem rektora bemutatta, hogy újabb kutatás-fejlesztési és sportcélú létesítmények, sport-zene és társadalmi innovációs központ, sőt diákszállások és egy rendezvényszálloda megépítése is a terveik között szerepel; a helyszínek és a telkek már adottak is a projektek kivitelezésére.

Tanács Zoltán innovációs és technológiai miniszter október 19-én látogatott az egyetemre, a képen Bács Zoltán rektor fogadja
Tanács Zoltán innovációs és technológiai miniszter október 19-én látogatott az egyetemre, a képen Bács Zoltán rektor fogadja
Fotó: unideb.hu

Az egyetem hatáskörébe kerül emellett a koronavírus-járvány idején az állam által elindított Nemzeti Oltóanyaggyár projekt részeként felhúzott épület is. Itt az eredeti tervekkel ellentétben nem vakcinagyártás, hanem egy teljesen más funkcióval bíró tanüzemi egység fejlesztése a cél. A témáról bővebben ebben a cikkben olvashatnak:

„Az egyetem negyedik lába az oktatás, a kutatás és a betegellátás mellett az innováció, a vállalati kapcsolatok és a saját tudományos-technológiai Science Parkunk fejlesztése” – mesélt a jövő fejlesztési irányairól Bács Zoltán, aki már 1988 óta az egyetem kötelékébe tartozik: hallgatóként, oktatóként, 2007 óta pedig a Debreceni Egyetem vezetésének tagjaként.

Vitézy Dávidnak is bőven lesz feladata

Az intézmény nagyvállalati kapcsolatai is tovább mélyültek azzal, hogy a német BMW tavaly októberben elkezdte a sorozatgyártást Debrecenben. A város másik, az utóbbi időben szintén nagy visszhangot kapott óriásberuházásával, a kínai CATL akkumulátorgyárával viszont nincs az egyetemnek a BMW-hez hasonlóan szoros kapcsolata, bár az egyetem egyes kutatóinak kifejezett szakterülete a megújuló energiaforrások vizsgálata. Debrecennek és agglomerációjának a munkaerőpiacát viszont mindkét fejlesztés befolyásolja.

A város ingatlanpiacára azonban egyelőre még inkább a magyar és a külföldi egyetemisták áradata van jelentős hatással. A Debreceni Egyetemen az aktív hallgatók létszáma a mostani tanévben meghaladta a 34 ezret (ezzel országosan a második legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az Eötvös Loránd Tudományegyetem után). Közülük 7800-an külföldről, összesen mintegy 140 országból érkeztek.

„Az ingatlanárakat leginkább az egyetemisták által támasztott kereslet fűti, különösen a város északnyugati részében. A kínálat növelése érdekében nagyon fontosnak tartjuk, hogy újabb kollégiumi vagy diákhotel-férőhelyek létesüljenek Debrecenben”

– emelte ki a legfontosabb teendőket Bács Zoltán.

Korábban Vitézy Dávid, a kormány közlekedési és beruházási minisztere jelentette be, hogy az év végéig, elsősorban az európai uniós forrásoknak köszönhetően, elindítják a Wekerle Sándor lakásépítési programot, amelynek a megfizethető bérlakások kialakítása mellett a kollégiumi férőhelyek bővítése is fontos célja.

Országosan jelenleg közel 70 ezerre tehető a kollégiumi férőhelyhiány; Vitézy korábbi nyilatkozatai szerint a legnagyobb egyetemvárosok közül Budapest, Debrecen és Győr mindenképp a kedvezményezettjei lehetnek a készülő lakásépítési programnak.

Látogatásunk végén Bács Zoltán Debrecen fővárostól való távolságát (közúton nagyjából 230 kilométer) egyszerre nevezte előnynek és hátránynak. Hiszen egyfelől a kelet-magyarországi fellegvár így valamelyest kiesik a budapesti gazdasági vérkeringésből. Másfelől viszont ez az elhelyezkedés lehetőséget ad a sajátos debreceni modell kiépítésére. Ami a stadionfenntartásban és az egyetemnek a város szövetében betöltött szerepében is jól megfigyelhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!