3p

Magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni, akár több bolt társulásával is, mivel a mai versenyhelyzet is ezt indokolja - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a Coop üzletlánc megalapításának 15. évfordulója alkalmából rendezett szerdai budapesti ünnepségen.

Demján Sándor kiemelte: amikor egy piaci szervezet stratégiát tervez, akkor szem előtt kell tartania a versenyképességi követelményeket. A kormánynak a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig támogatnia kellene a cégeket, és olyan termelési rendszert kell létrehozni, ahol a magyar termék árban és minőségben is versenyképes - hangsúlyozta.

Úgy vélekedett: a hipermarketben való kereskedés "egy korszerű életforma", a magyar tulajdonú hipermarketek létrehozása erősíti a beszerzési volumen nagyságát, és "rá tud segíteni" a többi kis bolt versenyképességére, amin keresztül akciókat lehet csinálni.

Demján Sándor szerint a szövetkezeti rendszer elfoglalhatta volna az 1990-es évek közepén a külföldi tőkéjű hipermarketek helyét, és megtarthatta volna jelentős kiskereskedelmi forgalmi részesedését. Ennek ellenére az összefogás és a megfelelő szemlélet hiánya miatt feleslegesen adták át a versenytársaknak ezt az előnyt - tette hozzá.

A VOSZ ügyvezető elnöke szerint célszerű lenne visszaállítani a felvásárlási rendszert az Áfészek közreműködésével, "vissza kell venni azokat a termékeket", amelyek korábban is megvoltak, és ezekből exportálni kell.

Hozzáfűzte: jelenleg ugyanakkor az a probléma hogy nincs elég termelés Magyarországon. A kormány akkor jár el helyesen, ha Magyarország komparatív előnyeire építve támogatja a cégeket vagy kamatmentes kölcsönt nyújt számukra.

Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója az ünnepségen hangsúlyozta: 2002-ben kezdték bevezetni a franchise rendszert, amelynek köszönhetően nőtt a boltszám, és a cégcsoport  piaci részesedése. Emellett a csatlakozó üzleteknek is biztos üzleti hátteret biztosított a cég, segítette őket a versenyben való helytállásban.

A boltokban lévő árúk 85 százaléka Magyarországról származik, és a Coop 760 saját márkás termékének gyártói is főként magyar kis- és közepes vállalkozások - ismertette a vezérigazgató. Egyben bejelentette: elindul a 2012. december 31-ig megvalósuló boltmegújítási program, amely nemcsak a külső-belső arculat megváltoztatását jelenti, hanem a boltok technológiai és informatikai színvonalának emelését, és a munkakörnyezet fejlesztését is.

A 32.000 munkavállalót foglalkoztató, 100 százalékos magyar tulajdonban lévő Co-op Hungary Zrt. 2009-ben 510 milliárd forintos forgalmat realizált, míg 2008-as forgalma 500 milliárd forint volt.     A Coop-nak tavaly 2.887 üzlete volt Magyarországon, és további 2.000 kisebb üzlet tartozik a cégcsoporthoz. A Coop csoport forgalom szerint 8 százalékban részesedik a magyar kiskereskedelemből.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!