1p

A kormány Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert 2010. december 3-i hatállyal egy év hat hónapra a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztossá nevezte ki - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn.

A közlemény szerint Fellegi Tamás feladata, hogy előmozdítsa a magyar-kínai gazdasági és kereskedelmi együttműködés bővítésére és intenzitásának növelésére irányuló kezdeményezéseket, különös tekintettel a kétoldalú gazdasági kapcsolatok és kereskedelmi csere elmélyítésére, valamint a Magyarországon munkahelyeket teremtő kínai befektetések ösztönzésére.

A kormány célja, hogy bővítse a Magyarország és Kína közötti kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat és a maga eszközeivel hozzájáruljon Európa és Kína kapcsolatainak megerősítéséhez - írja közleményében az NFM.

Korábban a miniszterelnök Fellegi Tamást nevezte ki a Magyar-Kínai Gazdasági Vegyes Bizottság magyar tagozatának elnökévé, egyúttal felmentette ebből a tisztségből Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert.

Fellegi Tamás a magyar-orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság társelnöke is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!