4p

Mad Max-gokartot, sárkányvárost és még számos további, elképesztő ötletet suvasztottak bele Kisvárda következő nagy dobásába.

Kisvárda Szeszták Miklós fejlesztési miniszter hátországaként lett ismert, először csak az eltúlzott méretű stadionnal került be a város a hírekbe, majd újabb sportberuházások következtek, ami után olykor meglepő turisztikai fejlesztésekre derült fényt. Utóbbiak közé sorolhatjuk a fejre állított tájházat, a vízi filmstúdiót vagy akár Magyarország harmadik legnagyobb csúszdaparkját. A fejlesztések azonban nem állnak le, a fejlesztési miniszter városa mer nagyot álmodni.

Legújabb elképzelésük egy olyan létesítmény, amit Magyarország még nem látott: a CINEMAQUA. Nevével ellentétben ez nem egészen az lesz, aminek tűnik; nem arról van szó, hogy vízimozit hoznának létre a 16 ezres nyírségi kisvárosban. Ez sokkal inkább egy mozi- és élménypark lesz, valószínűleg a Universal Studios élményparkjának mintájára.

A beruházással kapcsolatban a hatóság adatbázisában találtuk rá a közbeszerzési ajánlattételi felhívásra, miszerint az érdeklődőknek egészen január 30-ig lehetőségük lesz jelentkezni a munkákra. A dokumentumokból nem derül ki, mennyibe is kerülhet a költségvetési forrásból (is) megvalósuló beruházás. Az ajánlattételi felhívásban egy 2016 végi kormányhatározatra hivatkoznak, ami forrást biztosít a projektre, ez 1,69 milliárd forint.

A szárazabb információk után jöjjön a lényeg. A többoldalas közbeszerzési dokumentáció számos érdekességet tartalmaz, és meglepő részletességgel fejti ki a terveket.

A CINEMAQUA több különböző világot ötvöz és fog egybe, így lényegében minden korosztály és érdeklődésű ember megtalálhatja a kedvére való szórakozási formát.

1) Üdvözlőtér - Hírességek utcája
Grandiózus filmes főutcai díszletek felhasználásával kialakított fogadótér Stadion főbejáratához közel helyezhető el.

2) CINEMAQUA PALACE
Ez a mozipark főépülete lesz filmes múzeummal, panoptikummal, ereklyékkel és egyéb bemutatható érdekességekkel. A főépület mögött lesz a vadnyugati udvar víztoronnyal, aranymosó bányával, állat-karámmal és rodeó bikával.

3) Szülinap sziget
"Gazdagon parkosított hercegnő-vár homlokzatba érkeznek a vendégek" - olvasható a leírásban. Itt egész nap gyermekfoglalkozások lesznek a kicsiknek.

4) Varázs utca
Itt kerül kialakításra a fordított ház, a Kacsalábon forgó ház és a klasszikus táncoló-plafon ház is.

5) Sárkányváros
A lovagvárak romantikájának és a trónok harca sötét középkori fantáziavilágának elegye. Arénája alkalmas lovagi játékok, erő és ügyességi versenyek lebonyolítására.

6) Kalózváros
"Klasszikus tortugai kalózváros" lesz ez a szekció. Itt lesz lehetőség vízi dodgemezni is. A vízi dodgem családi verziójában a csatornáról induló elektromos dodgem- hajó a vízpartot a színpadot érintve és a roncshajó testén át éri el. Itt van lehetőség egy kis vizes lövöldözésre, filmes vízi effektekre és kalózjáték- aktivitásokra is.

7) Twist Oliver és a tolvajok utcája
(ami személyes kedvence a szerkesztőség tagjainak)

"Egy kicsit lerobbant utcai hangulatokat, a szegénynegyedek egzotikus de közbiztonság mentes hangulatát tükrözi. Füstös, koszos, sikátor…."

Mfor-vélemény
Az, hogy a szegénynegyedek "egzotikus" hangulatának bemutatására pont egy nyírségi kisvárosban kerül sor, ahol országos szinten kiemelkedő a munkanélküliség, a vásárlóerő a legalacsonyabb, meglehetősen furcsa mellékzöngét kap.


"Ebben kerül elhelyezésre a HORROR HÁZ felnőtteknek és a SZELLEM KASTÉLY a gyerekeknek (Scooby doo). A horror házban statiszták riogatnak, a Szellemkastélyban csak beépített díszletek és bábuk ….- írják a dokumentumban."

8) Underground
Ipari külsőt idéző „szakadt” utcai sikátor és parkosított terület a kialakítva. Itt lehet lézerharcolni, paintball-ozni, ez lesz a "képregényhősök világa, ahol felbukkannak gengszterek, rosszfiúk, rendőrök".

9) Jégvilág hajói
Ez "az északi sarkba fagyott felfedezőhajók jég, vagy tengeri világa" lesz a dokumentum szerint. Úgy véljük, a projekt kiagyalói ide szánhatják a Terror c. sorozat hajóját, melyről már mi is írtunk.

10) Fury Road gokartpálya (a név alapján ez Mad Max ihletésű szekció lesz)
"A jégvilág mögött vár a kietlen sivatag. A Hajók mögött a 4-es főút felé kialakított gokart pályán filmesen felturbózott apokaliptikus külsejű járművekkel lehet száguldozni - derül ki a leírásból."

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!