2p

Görögországnak április végéig nem kell felvennie hitelt a pénzpiacokon - mondta az athéni kormány pénzügyminiszter-helyettese egy tévéinterjúban.

Filipposz Szakinidisz elmondta: "az idén összesen 54 milliárd eurónyi államadósságot kell megújítani, és eddig már 15 milliárd euró forráshoz jutottunk, így április végig nem szükséges a piacokhoz fordulnunk." A politikus hozzátette: még nincs döntés arról, hogy mikor bocsátanak ki újabb államkötvényt. A rövid távú finanszírozási igényeket más módon is ki lehet elégíteni - mondta Szakinidisz a Mega nevű kereskedelmi tévécsatornában a hétvégén sugárzott interjúban.

Május végéig nagyjából 22 milliárd euró államadóssága jár le Görögországnak, és a piacon azzal számoltak, hogy már ezen a héten ismét eurókötvény-kibocsátásra szánja el magát Athén, nem hivatalos információk szerint azonban a kormány előbb bevárja a csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcs eredményeit, és azután határoz majd az ügyben - jelentette hétfőn a DowJones hírügynökség.

A görög vezetés március elején sikeres eurókötvény-kibocsátást hajtott végre. Az állampapír árazása a vártnál alacsonyabb volt, a felár 300 bázispont lett az irányadó eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) fölött, ez azonban még mindig jóval magasabb a görög adósságválság kirobbanása előtt, tavaly augusztusban regisztrált 110 bázispontnál.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!