2p

Központi felügyelet alá von 58 uniós önkormányzati szennyvízberuházást a kormány. Az ok, hogy a szennyvíz- és csatorna-beruházások önkormányzatok általi határidőben történő teljesítése veszélybe került - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.

A gazdasági napilap cikke szerint a kabinet egy kormányhatározattal úgy döntött, hogy 58 önkormányzati szennyvíz- és csatornaprojektekről a jövőben saját hatáskörében gondoskodik. Az önkormányzatok pedig - így a kormányhatározat - "kötelesek az intézkedések tűrésére".

Olyan beruházásokról van szó, amelyek uniós támogatást nyertek el, vagy erre várnak, de megvalósításuk nem halad megfelelő ütemben. Legalábbis a kormány úgy értékelte, hogy ezek a projektek nem fognak elkészülni határidőig. Márpedig az Európai Unió felé vállalt magyar
kötelezettségeket eddigre teljesíteni kell a szennyvíztisztítás és csatornázás terén, azaz meg kell valósítani a 2000 főnél nagyobb települések szennyvízelvezetését és a legalább biológiai (II. fokozatú)
szennyvíztisztítást.

A listán van több milliárdos nagyberuházás, mint például a miskolci csatornahálózat-bővítés vagy a gödöllői szennyvíztisztító-rekonstrukció (másfél milliárdért), illetve a jánoshalmai 3 milliárdos csatornázási és szennyvíztisztítási beruházás. Az 58 projekt között vannak olyanok, amelyeken már zajlik az építkezés, másutt most folyik a közbeszerzés, megint mások (döntően a Dél-Balaton szennyvízelvezetést célzó beruházások) értékelés alatt állnak.

Csepreghy Nándor, a kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a Világgazdaságnak úgy fogalmazott, a kormány azt vizsgálta: veszélyben van-e a határidő. A kormány döntése pedig nem jelent mást, mint hogy a projektmenedzsment kerül központi kézbe. A központi akarat képes lehet felgyorsítani az adminisztrációt, leküzdeni a bürokratikus akadályokat - írja a napilap.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!