2p

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a mai napon kezdeményezte Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója részére küldött levelében az IMF budapesti irodájának bezárását - derül ki a jegybank honlapján megjelent tájékoztatásból.

Matolcsy György nem tartja indokoltnak az IMF állandó képviseletének további fenntartását Magyarországon, ezért a Magyar Nemzeti Bank elnöke a mai napon kezdeményezte Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója részére küldött hivatalos levelében az IMF budapesti irodájának bezárását, Magyarország ugyanis várhatóan még idén előtörleszti a valutaalaptól 2008-ban felvett hitelét - olvasható a jegybank honlapján.

Levelében a jegybank elnöke kitért arra, hogy a 2008-ban megindult világgazdasági válság, amelynek jeleit az akkori magyar kormány nem értékelte megfelelően, súlyosan érintette a magyar gazdaságot, és Magyarország kénytelen volt az IMF-hez fordulni segítségért.

A 2010-ben hivatalba lépett új kormány strukturális reformjaival és konszolidációs intézkedéseivel tartósan 3 százalék alá szorította a magyar államháztartás hiányát, csökkentette az államadósságot, valamint előtörlesztéssel az IMF hitel nagy részét már visszafizette.

Mindennek köszönhetően 2013 elején befejeződött az IMF úgynevezett Post-Program Monitoring eljárása, valamint Magyarország tartozása az IMF kvóta 200 százaléka alá csökken, ezért nem indokolt az IMF budapesti irodájának további fenntartása.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!