2p

Az elmúlt hónapok elkeserítő, ám de nem meglepő adatai után úgy tűnik, felcsillant a fény az alagút végén a hazai építőipar számára.

Az előző uniós ciklus végét igencsak megérezte az EU-s forrásokból táplálkozó hazai építőipar, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan lejtmenetről tanúskodtak az adatok. A júniusi statisztika azonban fordulatról árulkodik. Igaz, ugyan, hogy 2015 júniusához képest továbbra is 16,2 százalékkal maradt el a termelés, viszont ez így is az idei év legjobb adatának számít. Csak júniusban májushoz viszonyítva 7,5 százalékos volt a bővülés mértéke, ami 9 havi csúcsot jelent, utoljára ennél jobbat tavaly szeptemberben produkált az ágazat.

Másrészt az építményfőcsoportonkénti lebontás szerint az épületek építése 7,4 százalékkal növekedett, ami tavaly november óta a legjobb teljesítménynek számít. Ezzel párhuzamosan az egyéb épületek építése a korábbi hónapokénál kisebb mértékben maradt el az előző évi teljesítménytől, 36,8 százalékkal.

A fordulat kezdetét erősíti még az a tény is, hogy 21 havi csúcsra ugrott a hó végi szerződésállományok volumenindexe is. A júniusi adat szerint az állomány értéke 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, aminél jobb adatot egészen 2013 szeptemberig visszamenőleg nem találni.

Csak júniusban egyébként 157,2 milliárd forint értékű szerződést kötöttek az építőiparban a KSH adatai szerint, ami 13,3 százalékkal több az előző év azonos időszakinál.

Borsod megye az élre ugrott

A megyei lebontású adatok szerint júniusban 3 megyében tudott növekedni az építőipar:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 39,1 százalékkal,
  • Komárom-Esztergomban 22,3,
  • Csongrád megyében pedig 2,8 százalékkal.

Borsod esetében ez 2015 eleje óta a legnagyobb mértékű növekedést jelenti, de ettől a csúcstól nem sokkal marad el Komárom-Esztergom megye sem, hiszen a mostani 22,3 százaléknál nagyobb mértékben legutóbb 2015 februárjában bővült az építőipar.

A legnagyobb mértékű zsugorodást változatlanul Heves megyéhez köthető, igaz, a helyzet némi javulást mutat, hiszen már "csak" 44,4 százalékos az elmaradás az előző év azonos időszakához képest. Májusban ez még 55,4 százalékos volt. Szintén enyhe javulás mutatkozik Bács-Kiskun megye esetében is, hiszen a korábbi 57,7 százalékos mínusz júniusra 44,1 százalékosra szelídült.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!