2p

Megkezdődhet a magyar marhahús szállítása Hongkongba, miután a Földművelésügyi Minisztérium (FM) sikeresen egyeztetett erről a hongkongi élelmiszer-felügyeleti hatósággal - közölte a szaktárca csütörtökön.

A tájékoztatás szerint öt magyar vállalkozás kapott engedélyt a szállításra, így Apajról, Dömsödről, Dunakesziről, Hajdúnánásról és Jászszentandrásról indulhatnak friss és fagyasztott marhahússzállítmányok Hongkongba.

A hongkongi tárgyalások folytatódnak a helyi illetékesekkel, hogy az engedélyezett szállítók és termékek köre mielőbb bővülhessen - tartalmazza a tájékoztatás, amely szerint a termékek körét a magyar fél szeretné juh-, kecske- és vadhússal bővíteni.    

Márton István, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) alelnöke kedvezőnek nevezte a hírt, kiemelve: ezen a piacon nagy a verseny, dél-amerikai, dél-afrikai és indiai cégek egyaránt jelen vannak itt.

Szerinte a magyar cégek minőségi áruval, a nagy távolság miatt főként fagyasztott termékekkel jelenhetnek meg Honkongban, ahol néhány száz tonna magyar hús értékesíthető - vélekedett a VHT alelnöke.

Tájékoztatása szerint a magyar marhahús-termelés évente mintegy 150 ezer tonna, ebből 95 ezer tonna jut exportra. A kivitel nagyobbik hányada élő állat, 7-10 ezer tonna darabolt hús.

Az export nagy része - mintegy 80 százaléka - az unióba kerül. Az orosz piacra most nem lehet szállítani, az embargó előtt a magyar export mintegy fele-fele arányban oszlott meg az unió és Oroszország között - mondta Márton István. Az FM közleménye szerint a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar vállalkozások számára új piaci lehetőségeket biztosítsanak.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei tanácsadással segítik az előállítókat, forgalmazókat, hogy megfeleljenek az EU-n kívüli országok speciális elvárásainak. Ez a munka támogatja a magyar előállítók fejlődését, továbbá hozzájárul ahhoz is, hogy a kiváló minőségű magyar élelmiszerek még ismertebbé váljanak a külföldi vásárlók körében - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!