A KSH idén tavasztól a korábbi gyakorlatával szemben két alkalommal is közöl egy adott hónapról kiskereskedelmi adatot. Az eddig kijött két alkalommal a végleges kiskereskedelmi adatok jobbak lettek az előzetesen közöltnél. Erre számított május elején a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is, hisz az aznap publikált előzetes márciusi adatok kommentálása során megjegyezte, "Továbbá érdemes megjegyezni, hogy előzetes adatról beszélünk, és a KSH az előző két alkalommal is pozitív irányba módosította a gyorsbecslés eredményeit a felülvizsgálat során."
No most nem így történt. Az előzetesen közölt éves összevetésben kimutatott 2,8 százalékos visszaesés 2,9 százalékra nőtt. Ráadásul a februárra kimutatott 1,1 százalékos zsugorodás is 1,2-re süllyedt. Igaz, a januári 2,6 százalékos csökkenés 2,3 százalékra szelídült.
Hó per hó alapon március a szezonális és naptárhatásokkal kiigazított adatok szerint 0,7 százalékos csökkenést hozott februárhoz képest a húsvét ellenére. Az éves felülvizsgált adatok következményeként a korábban februárra kimutatott növekedés is stagnálásra módosult.
Mégsem nőttek februrban a nem élelmiszerek
Az élelmiszert és az élelmiszerjellegű vegyes árucikkeket értékesítő üzletek forgalma 1,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a januári és februári 2,8 és 2,7 százalékos csökkenés után. Az előzetes jelentés 0,9 százalékos forgalomcsökkenést jelzett ebben a csoportban.
A nem élelmiszer jellegű termékek értékesítési volumene 3,4 százalékkal, az előzetesen jelzett 2,7 százalékosnál nagyobb csökkenést mutat. Ráadásul a hó per hó alapon februárra korábban kimutatott növekedésből visszaesés lett.
Az előzetesen közölt 5,1 százalékosnál mérsékeltebb, 4,8 százalékos volt viszont az üzemanyag forgalom csökkenése, ami azonban még mindig a legnagyobb havi csökkenés az év első negyedében annak ellenére, hogy az árak nem érték el az egy évvel korábbi szintet.
A részletesebb bontásból kiderül, hogy az előző hónappal ellentétben növekedett a gyógyszerek és gyógyászati termékek, valamint a könyvek és számítástechnikai cikkek forgalma 1,9, illetve 1,1 százalékkal, ugyanakkor csökkent az illatszerek és használtcikkek értékesítése 0,5 és 3,9 százalékkal.
A hagyományos és internetes csomagküldő szolgálatok értékesítési volumene - ha a korábbiaknál lassabban is - tovább szárnyalt és 23,8 százalékos éves növekedést könyvelt el márciusban. A legnagyobb, 11,8 százalékos visszaesést viszont a bútorok és műszaki cikkek forgalma mutatta.
A ruházati cikkek, lábbelik és textiláruk eladása 6,2 százalékkal maradt el a tavaly márciusi volumentől.
A márciusi kiskereskedelmi forgalom értéke 659,7 milliárd forintot tett ki, mindössze 11,2 milliárddal többet, mint egy évvel korábban. A nem élelmiszer termékek értékesítése folyó áron is 3 százalékkal, 6,6 milliárd forinttal csökkent, az élelmiszerforgalom viszont 8,2 százalékkal, 24,4 milliárd forinttal nőtt.
mfor.hu