2p

Szakemberek és önkormányzatok is elégedetlenek a kormány terveivel az ingatlanadóval kapcsolatban, azt igazságtalannak tartják, kifogásolják, hogy növekvő adminisztrációt okoz az adónem - írta a Világgazdaság szerdai számában.

Hatalmas aránytalanság, hogy egy 29 millió forintos ház után nulla, egy 31 milliós után pedig több mint százezer forintnyi adót kell fizetni jövőre - vélekedtek a Világgazdaságnak nyilatkozó szakemberek és polgármesterek a 2010. január 1-jétől bevezetendő új ingatlanadó kapcsán.

A lap szerint márpedig ez így lesz az összes olyan településen, ahol jelenleg nem vetnek ki építmény- és telekadót: vagyis a magyar városok és községek túlnyomó többségében.

Azon ingatlanok aránya, amelyeket jelenleg semmilyen adókötelezettség nem terhel, eléri a teljes állomány 55 százalékát. Heves viták várhatók amiatt is, hogy - bár az adó alapja az ingatlan forgalmi értéke - a tulajdonosok a törvényhez mellékelt fix négyzetméterárak és több tucat korrekciós tényező figyelembevételével kötelesek megállapítani a ház vagy lakás számított értékét.

A szakértők kifogásolják, hogy ha a számított érték 30 millió forint feletti öszszeget tükröz, az ingatlanról akkor is adóbevallást kell készíteni, ha a forgalmi érték nem éri el ezt a szintet. Mindez pedig előrevetíti a revizorok látogatását, akik - ha a bevallott és az általuk megállapított érték között 10 százalékot meghaladó eltérést tapasztalnak - nemcsak adóbírságot rónak ki, hanem egyéb szankciókat is alkalmaznak az adózóval szemben.

A települések amúgy sem túl lelkes hozzáállását tovább ronthatja, hogy az új teherből származó bevételek az állami büdzsét illetik. Ez különösen azon - elsősorban Pest megyei - településeken és egyes budai kerületekben okozhat gondot, ahol eddig jelentős bevétel származott az értékesebb ingatlanokból - írta a Világgazdaság. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!