3p

A PricewaterhouseCoopers elemzői szerint a hazai faktoring piac, figyelembe véve a piaci változásokat, idén várhatóan stagnál, vagy enyhén csökkenni fog.

Magyarországon a faktoring egy fiatal, ugyanakkor dinamikusan fejlődő szegmens, amely 2008-ban 816 milliárd forint forgalmat generált. A faktoring piacról a tanulmány szerint a fúziókkal és új szereplők piacra lépésével - piaci átrendeződés várható, illetve várhatóan lesznek olyan faktorházak is, akik nem tudják majd folytatni tevékenységüket.

Eddig nőtt

"Korábban a faktoring piac dinamikusan növekedett mindenhol a világon – így Magyarországon is –, majd 2008-ban ez a dinamika megtört, melyben nagy szerepet játszott a hitelválság. A válságot követően a faktoring forgalom az ipar, a szolgáltatás és a kereskedelem területén fog leginkább növekedni" – foglalata össze a tanulmány főbb megállapításait Balázs Árpád, a PricewaterhouseCoopers cégtársa.

Mi az a faktoring?

A faktoring egy alapvetően háromszereplős ügylet, ahol a faktortársaság (amely lehet banki hátterű, vagy magán) a kereskedelmi ügyletben résztvevő szállító által a vevőnek részére kiállított számlákat megveszi. Ezáltal a szállító lényegében azonnal pénzt kap, még a kiállított számla esedékessége előtt.

A faktoring szemben a köztudatban tévesen elterjedt nézettel, nem a lejárt, rossz követelések menedzselését jelenti, hanem a le nem járt, még nem esedékes követelések faktortársaságnak való eladását, azaz úgynevezett „folyó faktoringot”. A faktoring komplex szolgáltatás, kapcsolódnak hozzá a finanszírozáson túl még további követelés menedzsmenttel kapcsolatos szolgáltatások is, mint például követelések nyilvántartása, behajtása.

Gyakran hasonlítják a pénzügyi lízinget a faktoringhoz, közös jellemzőjük, hogy mindkettő alternatív finanszírozási forma: a pénzügyi lízing a beruházási hitelé, míg a faktoring a folyószámlahitelé. Az elmúlt évek tendenciája alapján a faktoring várhatóan nem lesz olyan népszerű, mint a pénzügyi lízing, ennek oka, hogy kisebb a keresleti oldal, hiszen magánszemélyek nem faktorálnak.

Kiknek előnyös a faktoring?

A faktoring főként a kis- és középvállalkozások alternatív finanszírozási forrása, azonban úgy tűnik, hogy a multinacionális cégek is látnak fantáziát benne, hiszen egyre gyakrabban fordulnak faktorházakhoz.

Újonnan alakuló társaságok számára előnyös lehet a faktoring, ugyanis ezek a cégek általában nem jutnak könnyen forráshoz. A faktoring azért jó megoldás, mert azzal a már teljesített szolgáltatást (azaz kibocsátott teljesítményt) finanszíroznak meg.

A piac kiforratlanságának köszönhetően a jogszabályi környezet még számos ponton hiányos, a faktoringnak például egyelőre hivatalos definíciója sem létezik, továbbá nincs egyértelműen szabályozva a faktoring számviteli elszámolása sem.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!