Szalay-Berzeviczy: "gazdaságpolitikai ámokfutás" a kormány két éve

fotó: Erdélyi Gábor

- A 2000-ben kezdődött hitelválság három drámai állomásán vagyunk eddig túl. Vagyis hátunk mögött van már a Nasdaq és a Lehman Brothers összeomlása, valamint Görögország becsődölése. A növekedési kényszerben lévő nyugati világ egyre inkább a hitelfelvételre alapozta a fejlődését az elmúlt évtizedekben, mind a magánszektor mind pedig az állam szintjén, ami egy olyan rendszerhibát hozott létre, amit a piac az ezredforduló óta újabb és újabb válságokkal próbál korrigálni. De az egyre koordináltabban védekező monetáris és fiskális hatóságok pénznyomtatással és egyre nagyobb mértékű eladósodás árán egyelőre sikerrel görgetik maguk előtt tovább ezt a növekvő hólabdát, valószínűleg annak érdekében, hogy a fájdalmas tisztulás ne az ő politikai ciklusuk alatt, és ha lehet, ne a mi életünkben következzen be. Amikor a dotcombuborék szétdurrant 2000-ben, a problémát a tőzsdéről tovább passzolták a jelzáloghiteleken keresztül az ingatlanpiacnak, s amikor az is szétdurrant 2006-ban, akkor meg az államháztartásoknak. Ha ez is kidurran, akkor nincs már kinek tovább passzolni. Mindenesetre most elérkeztünk ennek a több mint 10 éves hitelválságnak az utolsó fejezetéhez, ahol már a világ meghatározó gazdaságainak a fizetőképessége lett a tét. Hogy lesz-e újabb drámai állomás? Valószínűleg, de nem tudom megmondani, hogy mikor és milyen formában. Nem tudom most még megítélni, hogy Spanyolország lesz-e a következő rémálom. Most egyelőre a görögtűz eloltását követő reménykedés és optimizmus időszakát éljük. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a nagy adósságtömeg leépítése még meg sem kezdődött, az ehhez szükséges növekedést egyelőre nem lelni, a munkanélküliség nagyon magas szintje pedig egyre jobban próbára teszi az emberek széles tömegeinek türelmét, ráadásul az euróövezet strukturális gyenge pontjai sem lettek felszámolva. Mindeközben a nulla közeli kamatszintek és a piacokat elárasztó jegybanki pénzek egyre komolyabb áremelkedést okoznak a tőke-, áru- és nyersanyagpiacokon, ami pedig tovább gyengíti a világgazdaság növekedési esélyeit. 

- Persze most valószínűleg sok politikusnak jut az eszébe az, hogy mi lenne, ha a görögök példáját követve inkább a hitelezőket nyomorgatnánk meg, mint a saját népünket. De azt azért fontos látni, hogy a görög népnek egy elképesztő egzisztenciális sokkon kellett átesnie az elmúlt két évben, mire a piacok és a nemzetközi közösség úgy döntött, hogy elengedik nekik az adósságuk egy részét. Ráadásul még így sincsenek kint a vízből, hiszen az adósságállományuk még ezt követően is jó ha 120 százalékra mérsékelődik 2020-ra. Így még 10 évnyi szenvedés után fog csak kiderülni, hogy volt-e mindennek értelme, vagy jobb megoldás lett volna-e most államcsődöt jelenteni és kilépni az eurózónából. Szóval ezt az utat senki nem szeretné bejárni a reformok és a megszorítások helyett.

- A cikkem a rossz magyar gazdaságpolitika veszélyeiről szólt, ennek próbáltam még inkább hangsúlyt adni azzal, hogy felvázoltam egy lehetséges rendezetlen görög államcsőd szcenárióját, melynek bekövetkezte nagyon padlóra küldte volna Magyarországot. Görögország végül csődbe ment, de szerencsére rendezetten, viszont a legrosszabb forgatókönyvtől csak a szerencse és három esetben egy hajszál választott el minket. Ami az eurót illeti, a feszült helyzetén sokat javított az Európai Központi Bank hitelprogramja és az európai paktum elfogadása, de hosszabb távon továbbra is kérdéses, hogy mennyire maradhat életképes valuta a jelenlegi 27 tagállamú felállással egy minimum kétsebességes, valós fiskális unió nélküli struktúrában. Az euróövezet nem homogén gazdasági erőtér, hanem fejlett és versenyképes, valamint leszakadó, etatista államok uniója. Egy közös valuta alatt nincs mód a kevésbé versenyképes államoknak valutájuk leértékelésével kiegyensúlyozni a folyó fizetési mérlegüket. Ez pedig aláássa a növekedésüket, ami pedig adósságállomány kumulálódásához vezet. Ma még politikai kérdés az eurózóna bármi áron való egyben tartása, de kérdés, hogy meddig marad az.

- Ebben a felvázolt nemzetközi helyzetben mekkora mozgástere lehet Magyarországnak?

- Gyakorlatilag semennyi. Az Orbán kormány már a hatalomba lépésének pillanatában sem rendelkezett sok mozgástérrel, de a hibás gazdaságpolitikai lépéseinek köszönhetően mostanra már annyi sem maradt. A szocialisták óriás bűne, hogy amikor a világgazdaság pörgött és virágzott, nekünk pedig növekedni és felhalmozni kellett volna, ők fontosabbnak tartották a hatalmukat bármi áron maguknál tartani a baloldaliság hazug illúziójának fenntartásával. Ennek köszönhetően végletekig eladósították és meggyengítették az országot, a növekedési potenciálunkat pedig gyakorlatilag 8 év alatt megölték. De a Fidesz egy centivel sem kevésbé felelős az ország hanyatlásáért. Ők a hatalom megszerzéséért egy elképesztően felelőtlen ellenzéki politikát folytattak, amivel gyakorlatilag jégre vitték a szocialistákat és velük együtt az országot is. Majd amikor végre megszerezték a hőn áhított hatalmat, akkor egy gazdaságpolitikai ámokfutásba kezdtek. A réges-régen szükséges reformok helyett a kormány az alkotmányozó erejével visszaélve elvesz onnan ahol még talál valamit és azzal próbálja a lyukakat tömködni, felélve ezzel az ország valóban utolsó tartalékait is. A nyugdíjpénztárak államosítása, valamint a brutális iparági adók mind olyan egyszeri tételek, amelyek csak egy-két évre segítik a költségvetést, ellenben súlyosan a növekedés ellen hatnak, megölik a beruházási kedvet, elijesztik a külföldi működő tőkét, a hazai megtakarításokat pedig külföldre üldözik. Mindennek eredményeképpen ma minden hitelminősítőnél befektetésre nem ajánlott kategóriában vagyunk, magasan stagnál a munkanélküliség, nincsenek beruházások és nincs növekedés, 8 százalék feletti hozam mellett kelnek el az állampapírjaink, a tőzsde kómában van, ráadásul ma már üres a nemzetközi repterünk is, mert sikerült örökre elveszíteni a nemzeti légitársaságunkat, ami természetesen újabb pofont ad a munkaerőpiacunknak és a turizmuson keresztül a költségvetésnek. 

- Ameddig a megszerzett nyugdíjpénztári vagyon el nem fogy, az egyszeri iparági adók ki nem futnak. Persze még vissza lehet csinálni a többkulcsos szja-t és el lehet adni az állam Mol részvénypakettjét.

- Lát olyan intézkedéseket, melyek az egyszeri tételek kifutása mellett tarthatóvá tennék a 2013-as költségvetést?

- Növekednünk kell, ráadásul nagyon erőteljesen. Meglátásom szerint azonban az összeomlott beruházások miatt pontosan a lenullázódott növekedési kilátásunk az egyes számú problémánk. Bővülés nélkül nincs növekvő adóbevétel, nincs lehetőség állami anticiklikus beruházásokra, nincs mód a munkanélküliségi szint csökkentésére, és növekvő gonddá válik az emelkedésnek induló adósságállomány egyre erősebb kamatterheinek a kitermelésére. Miközben a régióban mindenhol megállt a beruházások szintjének esése, addig nálunk ez a folyamat tovább folytatódik. Amit ráadásul még kétségbeejtőbbé tesz, az a bankrendszerünk helyzete, amely a végtörlesztési programnak, valamint a brutális bankadónak köszönhetően ma már nem képes azt a hitelezési aktivitást produkálni, amire a gazdaság talpra állításához szükség lenne. Sőt a hitelleépítési folyamat még csak ezután csúcsosodik majd ki.

- Azt amit bármelyik tanár adna annak a tanulónak, akiről kiderül, hogy 8 éven át úgy ült az iskolapadban és várta az érettségi vizsgát, hogy közben egy betűt nem tanult.

- Az egy évvel ezelőtt egy valóban üdvözölt program volt, azonban időközben számos változtatáson esett át, ráadásul ezeknek a módosításoknak a többségén már átléptek az események. Így nem meglepő, hogy ma már egyetlen gazdaságpolitikai értekezés sem tesz említést magáról a Széll Kálmán Tervről. Az eredetileg megfogalmazott feladatokból egyébként csak a bankadó és a gyógyszerár-támogatások csökkentésének teljesülése érhető tetten. Nem látni a költségvetés számára egyértelműen pozitív eredményeket a felsőoktatásban, valamint a foglalkoztatás területén, miközben semmilyen előrelépés nem történt a nyugdíjrendszerben és a tömegközlekedésben.

- A gazdaságpolitikai irányváltást vagy mi magunktól meglépjük, vagy majd a piacok és az EU fogja kikényszeríteni.

- Ha ismét tartósan rosszra fordul a hangulat a nemzetközi piacokon.

- Hivatalosan addig, amíg az állampapírokat el tudjuk adni. Ebben az esetben viszont kérdés, hogy a nulla gazdasági növekedésünk meddig tudja kitermelni a magas kamatokat, amiket ígérnünk kell a magyar kötvények megvásárlóinak. Ha bebizonyosodik, hogy fenntarthatatlan az adósság pályánk, na akkor van baj. A kormánynak azonban a jelenlegi nyugodt piaci helyzetben nem áll politikai érdekében a tárgyalásokat megkezdenie addig, amíg külső tényezők ki nem kényszerítik. Addig ugyanis nem kell szint vallania. Az unió minden bizonnyal azt fogja kérni a kormánytól, hogy azokban a pontokban hátráljon, amik Orbán Viktor politizálásának fő sarokkövei voltak. Ha visszalép, akkor a saját támogatóival és a Jobbikkal találja magát szemben, ha nem lép vissza, akkor pedig a piacokkal.

- Azt már januárban láttuk, hogy egy 320 forintos euró, 250 forintos dollár árfolyam és 10 százalékos kötvény hozamok mellett a kormány is tényleg megijed.

- Erre rövid lesz a válaszom: ilyen szcenárióba bele sem merek gondolni, ezért ezzel nem is számolok.