1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nem emelte az irányadó kamatot szerdán befejeződött két napos ülésén az amerikai jegybank monetáris döntéshozó testülete, de megágyazott a decemberi kamatemelésnek.

A döntés megfelel a várakozásoknak. A szakértők kizártnak tartották, hogy a bizonytalan kimenetelű elnökválasztás előtt néhány nappal a Fed hozzányúl a kamatokhoz.

A Fed közleménye hangsúlyozza, hogy a gazdaság lendületben van, a munkahelyek száma szolidan növekszik, és arra is van kilátás, hogy az infláció közeledik a 2 százalékos célhoz, minthogy az áremelkedés "valamelyest felgyorsult" az év korábbi része óta.

A közlemény szerint a bizottság úgy ítéli meg, hogy "tovább erősödött a kamatemelés ügye", de úgy döntött, kivár, amíg nincsenek újabb bizonyítékok, hogy a folyamatok a bank céljainak megfelelően alakulnak. A Fed elsősorban a munkaerőpiac és az infláció alakulását veszi figyelembe monetáris politikája formálásakor.

A közlemény szóhasználatából elemzők arra következtetnek, hogy a Fed decemberben várhatóan 0,25 százalékponttal fölemeli az irányadó kamatot. A bank legutóbb tavaly decemberben drágította meg a hitelt, előtte 2008-tól nem változott a kamat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!