2p

Már csak szűk négy hete van a kormánynak arra, hogy csökkentse az adósságrátát, amihez a december elején újabb történelmi csúcsra emelkedő nominális adósságszintet alaposan "vissza kellene vágni".

A legfrissebb heti adatok szerint 25 505,4 milliárd forintot tett ki a központi költségvetés adóssága december negyedikén, közölte honlapján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Így az előző heti hatalmas, 276 milliárdos ugrás után, múlt héten további 23,9 milliárddal "dagadt" az állomány. Ahogy a november 27-i adat, úgy a mostani is történelmi csúcsot jelent.

Az ÁKK közleménye szerint 2015-ben az adósság a nettó kibocsátás (büdzsé finanszírozása), a deviza keresztárfolyamok változása (dollár erősödése) miatt az ÁKK-nál elhelyezett marked-to-market betétek növekedése (okokat lásd itt:Betehet Orbánéknak az erős dollár), valamint a BKV Zrt.-től átvállalt adósság következtében emelkedett.

A központi költségvetés adóssága az adósságkezelő számításai szerint a GDP 76 százalékát tette ki. Ugyanakkor ebben nincs benne az államháztartás központi költségvetésen kívüli részének adóssága, amely a harmadik negyedév végén a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 856 milliárd forintot tett ki.

A teljes államháztartás adóssága így 26 361,4 milliárd forint körül állhat, és ha az ÁKK által számolt nominális GDP-számokat használjuk, akkor a GDP arányos rátánk 78,55 százalék lehet.

Ezt kellene minimum 76,1 százalékig mérsékelni év végére annak érdekében, hogy teljesüljön a csökkenő ráta, mint cél. Ha a kormányzati prognózis alapján év végére várható 33 940 milliárdos GDP-vel számolunk, akkor még 532 milliárd forinttal kell mérsékelni a nominális adósságot a következő hetekben.

Az ÁKK honlapján hangsúlyozza, hogy az adósság évközi alakulása nem befolyásolja, hogy az adósságráta az év végén a tervezett szintre csökkenjen.

Ezekben a városokban dolgoznak a legkevesebbet

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!