2p

A devizakötvény-kibocsátás után új helyzet alakult ki a magyar gazdaságpolitikában, amit a kormány értékelni fog, és néhány héten belül döntés születik arról, hogyan folytatódjanak a nemzetközi szervezetekkel való egyeztetések - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek adott interjúban csütörtökön.

Varga Mihály úgy fogalmazott: új helyzet, hogy immár kézzelfogható bizonyítéka is van annak, hogy az IMF támogatása nélkül is működik a gazdaság, és ebből a szempontból az egy jogos kérdés, hogy kell-e a kormányzati munkamegosztáson belül külön tárca nélküli miniszter személyéhez kötni a kérdést, egyáltalán mi legyen ennek a megállapodásnak a sorsa. "Vagy a jelenlegi formában folytatjuk, vagy azt mondjuk, hogy egy új helyzetben, más struktúra, más eszközrendszer kell" - mondta.

Úgy fogalmazott: "én a magam részéről készen állok arra, hogy, ha a kormány úgy dönt, megbízatásomat befejezzem, de ha a kormány fenn kívánja tartani egy későbbi megállapodás esélyét, akkor nyilván folytatom vagy másvalaki (folytatja)".

Arra a kérdésre, várható-e, hogy a vártnál kedvezőtlenebb GDP-adat hatására a kormány ront idei növekedési előrejelzésén, Varga Mihály azt mondta: kétségtelen tény, hogy a tavaly év végi adat után egy ilyen felülvizsgálatot el kell végezni. Leszögezte ugyanakkor, hogy érdemes megvárni legalább egy negyedév lezárultát, mielőtt a kormány hozzányúl a prognózishoz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!