7p

A fővárosi gyógyfürdős cég vezetőjének is sikerült összehoznia egy kétes közbeszerzést. A BGYH alig két nappal az önkormányzati választások után hirdetett meg egy 200 milliós tendert, amit a Közbeszerzési Döntőbizottság ugyan megsemmisített, de a városvezetés így sem örül.

Két nappal az önkormányzati választások után írt ki 200 milliós médiatendert a Budapesti Gyógyfürdők és Hévízei Zrt. A fővárosi gyógyfürdőket és strandokat üzemeltető önkormányzati társaság médiaügynökségi szolgáltatások beszerzésére keresett vállalkozót.

Az eljárás nyertesének 200 millió forint keretösszeg erejéig kellett volna megjelentetnie a BGYH hirdetéseit és PR-anyagait a nyomtatott, az elektronikus és a közterületi médiában, illetve feladatai közé tartozott volna a belföldi és külföldi médiavásárlás és szükség esetén médiatervezés is.  A szerződés két évre kötötték volna.

A felhívás október 15-én - tehát két nappal az elsöprő fővárosi ellenzéki győzelmet és Karácsony Gergely főpolgármesterré választását eredményező önkormányzati választások után - jelent meg az unió hivatalos tenderértesítőjében. November 4-én november 15-re módosították az ajánlattételi határidőt.  A felhívás szerint az értékelés fő szempontja az ajánlattevő szakmai többlet tapasztalata és a legjobb ár-érték arány volt. 

A tender iránt meghökkentően nagy volt az érdeklődés. A megjelölt határidőre négy cég adott be pályázatot: KEIOK Kft, Mindshare Médiaügynökség Kft., a MyAd Marketing Kommunikációs és Tanácsadó Kft. valamint a Wavemaker Hungary Kft. Az ajánlattevők mindegyike nagypályás, de legalábbis kapcsolatban áll a hazai médiapiac meghatározó szereplőivel. 

A Wavemaker ügyvezetője, Gulyás János például tavaly a harmadik helyet szerezte meg a magyar médiaipar legbefolyásosabb embereinek ötvenes toplistáján, bár ebben vélhetőleg az is szerepet játszhatott, hogy elnöke a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ). Ugyanakkor a profinak számító Wavemaker kissé meghökkentő módon tavaly érvénytelen ajánlatot nyújtott be a Magyar Nemzeti Bank 2 milliárdos médiatenderére, így a másik induló, a Frank Digital Kft. versenytárs nélkül nyerhetett. Utóbbi vállalkozás Száraz István érdekeltsége, aki többek között az Origo tulajdonosa is volt egy időben a New Wawe Media Group Zrt. nevű cégén keresztül, amelyet azután a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám cégének, a Magyar Stratégiai Zrt.-nek adott tovább. 

A Mindshare korábban részt vett az olimpiai pályázat és az ’56-os emlékév kommunikációjában, egyike volt annak a három cégnek, amely 2015-ben 25 milliárdos keretszerződést kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatallal, majd a következő évben konzorciumi tagként elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 200 millió forintos, és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 400 millió forintos közbeszerzését. 

Sokkal kisebb halnak tűnhet az óbudai MyAd kft., de érdemes rájuk figyelni, hiszen a BGYH előző, szintén két évre szóló 200 millió forintos (idén októberben 20 millióval megemelt) médiaszerződését ők nyerték. Ráadásul kiváló kapcsolatokkal bírnak a NER-es média köreivel, amit jól mutat, hogy a Fidesz közeli Balásy Gyula New Land Media Kft.-jével közösen nyerték meg a szentendrei skanzen népszerűsítésére kiírt közbeszerzési pályázatot.

Ennél is érdekesebb a KEIOK kft. A cég vezetője és felerészben tulajdonosa Várnai Tamás mindkét oldallal jó kapcsolatokat ápol. Ahogy Hadházy Ákos független parlamenti képviselő tavaly feltárta, az MSZP III. kerületi frakcióvezetőjével és budapesti szervezetének elnökségi tagjával, Czeglédy Gergővel közösen összesen, több mint 430 millió forintot nyertek csatornafelújítási projektek kommunikációjára. Ugyanakkor a Direkt 36 információi szerint Várnai régóta tagja a Fidesz gazdasági holdudvarának is: ő volt az ügyvezetője az első Orbán-kormány idején komoly állami megrendeléseket elnyerő Ezüsthajó Kft.-nek, tavaly decemberig pedig tagja volt a kormánnyal nyíltan szimpatizáló Tv2 igazgatóságának, de állítólag kapcsolatban áll Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval és Mészáros Lőrinccel is.

A BGYH tendere végül a KEIOK beadványán bukott el. A cég előbb előzetes vitarendezési kérelmet terjesztett elő, majd a felhívás megsemmisítését kérte a Közbeszerzési Döntőbíróságtól. A KDB december 31-én kelt határozatában helyt adott a kérelemnek és megsemmisítette a felhívást. 

A BGYH felhívásában közzétett értékelési rendszere alapján az a meglehetősen abszurd helyzet állt elő, hogy az kapott több pontszámot, aki többet kért. A cégeknek ugyanis annak érdekében, hogy bírálati szempontból kedvezőbb ajánlatot tegyenek, vagyis magasabb pontszámot kapjanak az értékeléskor, drágább ajánlatot kellett adniuk. A KDB indoklása is erre tért ki, miszerint az ajánlatkérő BGYH a közpénzek felelős és hatékony felhasználásának elvével és a törvényi előírásokkal ellentétben a magasabb árat tartalmazó ajánlatokat értékelte magasabb pontszámmal. A döntőbizottság egyúttal arra is rá kívánt mutatni, hogy az ajánlatkérő előírásai azon túl, hogy a közbeszerzési törvény rendelkezésébe ütköznek, az ésszerűséggel is ellentétesek.

A KDB mindezek ellenére nem szabott ki bírságot, mivel a fővárosi fürdős cég mindent elkövetett a jogsértés feltárásáért, amely végül a felhívás megsemmisítésével maradéktalanul megtörtént. 

Az Mfor információi szerint a városháza ennek ellenére is nehezményezi a történteket és felmerült Szőke László igazgató menesztése is. Holott a BGYH vezetőjének posztja eddig biztosnak látszott. Szőke mellett szólt a BGYH évről-évre növekedő árbevétele, amely az utolsó, 2018-as mérleg szerint meghaladta a nettó 15 milliárd forintot, illetve sorra újultak meg a fővárosi fürdők. Tavaly 6,4 milliárd forintot költöttek fejlesztésre, ebből 3,4 milliárdot tett ki a megújult és bővített Csillaghegyi Strandfürdő, amely mellett új palackozó üzem is épült. (Bár kivágtak hozzá jónéhány fát, és az átadás csak több  hónapos csúszással és 400 millió forint többlettel sikerült.) A beruházásokat a társaság főleg saját forrásból, kisebb részben hitelből finanszírozta. Sokféle mendemonda keringett azonban a cég Szőke regnálása idején levezényelt uniós pályázatairól és a közbeszerzéseiről. Ám ezek soha nem jutottak el a Demszky korszak végén a cég körül generált látványos rendőrségi vizsgálatokig. 

A BGYH vezérigazgatójának leváltása nem az első vezércsere lenne az új városvezetés részéről. Ahogy arról az Mfor elsőként beszámolt ,kétes közbeszerzési ügyek, illetve a Karácsony-kabinet által hirdetett szerződéskötési moratórium alatt kötött kontraktusok miatt menesztették korábban az FKF, a Főtáv és a Főkert vezetőjét is. 

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. exvezetője Nagy László Albert két évre szerződött pernyeszállításra egy Mészáros Lőrinc cégcsoportjába tartozó céggel összesen másfél milliárd forint értékben a szerződéskötési moratórium alatt. Mitnyan György Főtáv-vezér közvetlenül az önkormányzati választás előtti napon kötött három évre szóló kétmilliárdos létesítményüzemeltetési szerződést.Míg a fővárosi kertészeti cég leányvállalatára bízta közszolgáltatási feladatainak jó részét, amely azután alvállalkozókkal végezteti el a munkát, amelyek azután gyakorta a Főkert saját embereit foglalkoztatták. Így a cég dolgozói hétvégenként saját cégüknek dolgoztak vissza külsősként. A sort most a BGYH különös elkaszált szerződése folytatja.

Frissítés:

Szőke László a BGYH igazgatója a cikk megjelenése után a következőt tartotta fontosnak közölni: „ A média beszerzési tendert 2019 szeptemberében indította el a BGYH Zrt, és az valóban csak október 16-án jelent meg. Az eljárás megsemmisítését a BGYH Zrt kezdeményezte, a hibát nem vette észre sem a KDB, sem a pályázó cégek. A hiba az volt, hogy az „egyenes arányosság” szót szerepeltettük, a „fordított arányosság” szó helyett."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!