9p

Kósa Lajosig érnek az FKF legújabb, több milliárdos kukásautó és seprőgép beszerzésének furcsán kavargó szálai. Ennél is furcsább, hogy sokadik nekifutásra is olyan gépeket vennének, amelyek korábban se váltak be. (Frissítve.)

Sokadszorra futott neki hulladékgyűjtő és köztisztasági célgépek beszerzésének a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat (FKF) idén augusztusban. Gyorsan le is zárta. Látszólag egyszerű ügy: a két pályázatra egy-egy ajánlat érkezett, amelyek ráadásul előzékenyen alacsonyabb összegről szóltak, mint az eredetileg becsült árak. Ráadásul ugyanattól a cégtől érkezett mindkét ajánlat (a kukásautós szállításba azért bevontak egy másik vállalkozót is) így nem kellett attól tartani, hogy a végén megtámadják tender eredményét.

A szállítói szerződéseket már meg is kötötték.  Ennek értelmében a M-U-T Hungária Kommunális Járműgyártó és Kereskedelmi Kft., és a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. szállítja nettó 1,2 milliárd forintért a 24 darab kukásautót. A felépítményt a M-U-T gyártja, míg az alapgépet a MAN. Az orrseprűs, hóekés, locsolós felépítményekkel egyaránt felszerelhető 28 darab köztisztasági gépet szintén a M-U-T Kft-től rendelte meg a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat nettó 2,5 milliárdért.

Más cég nem is jelentkezett a feladatra.  Az osztrák cég leányvállalataként működő M-U-T régi visszatérő partnere az FKF-nek, de az együttműködés korántsem zökkenőmentes. 

fotó: Facebook
fotó: Facebook

Az FKF 2011-ben hirdetett utoljára nagy köztiszta-célgép tendert. Akkor huszonegy, téli munkákra is alkalmas önfelszedő seprőgép beszerzésére írt ki közbeszerzési pályázatot, amelyre szintén csak a M-U-T Hungária Kft. adott be ajánlatot. Meg is nyerte. A szerződés gyorsan alá is írták, a gépek határidőre megérkeztek, ám üzembehelyezésük után egyre másra jöttek elő a műszaki hibák és hamarosan az is kiderült, hogy a  M-U-T Hungária Kft. meghökkentően alacsony jótállási időre szerződött.

Az FKF élére nm sokkal a tender lebonyolítása után érkező Klug Lajos előbb soron kívüli belső ellenőrzést rendelt az ügyben, majd feljelentést tett jelentős vagyoni kár okozásának gyanúja miatt.

A belső ellenőri jelentésből ugyanis kiderült, hogy a tenderdokumentációban akkurátusan részletezett műszaki paraméterek kizárták annak a lehetőségét, hogy bármely más gyártó ajánlatot nyújtson be. Erősen leegyszerűsítve a képletet, a tendert gyakorlatilag a M-U-T Hungária gépeire írták ki.

A fiaskóért felelőssé tett műszaki igazgatót kirúgták, de hamarosan távozni kényszerült a feljelentést tevő Klug Lajos is. A nyomozást  azonban bűncselekmény elkövetésének megállapíthatatlansága miatt már korábban megszüntették. 

De nem ez volt az FKF egyetlen furcsa kalandja a céggel. Az FKF előző vezérigazgatója, Csontos István például lemérette a M-U-T Kft-től vásárolt kukásautókat, mert túl nehéznek bizonyultak. S a járművek között valóban akadt olyan, amelyiknek akkora volt az önsúlya, hogy a közúton megengedett össztömegre vonatkozó előírás betartásával legfeljebb 20 kilogramm szemetet szállíthatott volna. Ráadásul túlságosan magasnak bizonyultak, ami alaposan megnehezíti a kukásautókon dolgozók életét. 

Nem volt sokkal sikeresebb az FKF 2018-ban lebonyolított tendere sem. A fővárosi hulladékszállításért és köztisztaságért felelős cég több mint kétmilliárd forintért rendelt meg seprőgépeket, locsolókocsikat, hókotrókat egy alig ismert vállalkozástól.

Az FKF annak ellenére hozta ki győztesnek a Városkert Gépipari és Kereskedelmi Kft.-t a 2017-ben indított, többször módosított, visszahívott, majd újra kiírt tenderen, hogy a Mercedes-Benz járművek hivatalos magyarországi vezérképviselete, a Pappas Autó Magyarország Kft. még az eredményhirdetés előtt hivatalos levélben jelezte, hogy a Városkert által ajánlott modellnek semmilyen változata nem érhető el az FKF kérte változatban és felszereléssel.

Az FKF vezetését mindez nem zavarta abban, hogy tavaly szeptemberben aláírja a nettó 2,2 milliárdos szállítói szerződést. Az idén márciusi határidőre a megrendelt 28 darab köztisztasági járműből hármat sikerült leszállítani, ráadásul azok alapvető műszaki paramétereikben sem egyeztek a megrendelésben rögzítettel. Az FKF felszólította a céget a hiba javítására. Eredménytelenül, sőt a többi járművet már nem is szállították le a szerződésben meghatározott határidőig. 

fotó: Facebook
fotó: Facebook

Az FKF mindezek után idén nyáron újra nekifutott a beszerzésnek. Egy eljárást hirdetett kukásautókra egyet pedig köztisztasági célgépekre. Mint ahogy fentebb írtuk, mindkettőt az M-U-T  nyerte.

- Megvesszük ugyanazokat a seprőgépeket, mint tavaly, csak drágábban. Gyakorlatilag az FKF fizeti meg a Városkert nem teljesítése után ki nem számlázott kötbért, ráadásul mégcsak jobbak se lesznek a járművek – kesereg az Mfornak, a közterület-fenntartó belső ügyeire rálátó forrása, aki szerint ezúttal se sikerült jobb gépeket vennie az FKF-nek.

Ezekben se lesz például automataváltó, ami alig egymilliós tétel lenne az egyébként 65 milliós járműveken. A mechanikus váltók a köztisztagépek lassan haladó, meg-megálló üzemmódjában a félelmek szerint nagyon gyorsan tönkremennek. A szerződésbe mindenesetre most belevették, hogy „az FKF az átvételt megtagadhatja, ha a célgépek nyilvánvalóan nem azonosak a műszaki leírásban meghatározottal, illetve olyan hibában szenvednek, ami az elvárt célra való alkalmazásukat kizárja”. A mostani beszerzés végösszege mindenesetre csaknem nettó 300 millióval több a Városkerttel kötött megállapodásban szereplőnél.

Az új kukásautók Mercedes vázra szerelt M-U-T által gyártott felépítményes járművek lesznek. Az FKF-nél dolgozók várakozása szerint jó minőségű vékonyabb acéllemez helyett ezek is olcsóbb, de vastagabb és éppen ezért nehezebb vaslemezekből készülnek majd, mint a korábban szállítottak.

Mindezen már meg se lepődik senki. Az FKF vezérigazgatói székében kevesen tudnak megmelegedni a hátuk mögött álló politikai háttéremberek gyors váltakozása miatt.  A főnöki helyet kétszer is elfoglaló Csontos István például először gazdasági igazgatóhelyettesként Demszky Gábor főpolgármesterségének végén került be az FKF vezetőségébe Simicska Lajos embereként. A 2010-es választás után azonban a frissen városvezetővé választott, önállóságra törekvő Tarlós kiterjedt tisztogató akciójába Simicska emberei is bele¬keveredtek. Csontosnak is távoznia kellett. 

A cég élére előbb Tölgyessy Balázs érkezett, de 2011 tavaszán felmentették egy gyanús szerződéskötés miatt. Őt Klug Lajos követte, aki feljelentette elődjét, de ez se mentette meg attól, hogy a következő választás utáni személycseréknél ne repüljön ő is. Helyét Horváth Béla egykori kisgazda politikus vette át. Ő is indított egy belső vizsgálatot, de üzleti terveit sorozatban visszadobta a városvezetés. 2015 nyarán bekövetkezett menesztése után térhetett vissza Csontos, immáron cégvezérként. De megint nem volt szerencséje. Simicska kegyvesztetté vált és Csontos nem akart engedni az időközben gründolt nemzeti kukaholdingban (Nemzeti Hulladékgazdálkodási - Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.)  is megjelenő Habony–Tombor-féle érdekkörnek. S persze ő is kötött néhány vitatott szerződést. A háttérben közben egyre nagyobb szerephez jutott Tuzson Bence-Rogán Antal köréhez számított Szepessy Tamás stratégiai igazgató, de még mielőtt kukafőnök lehetett volna, átültették az FKF-nél sokkal nagyobb bizniszekben utazó Dunakeszi Járműjavító vezetői székébe. 

De akadt valaki, akinek a háttérben sikerült kibekkelni a főnökök távozását. Nagy László jelenlegi vezérigazgató három évtizedet töltött különféle beosztásokban a cégnél, így aligha meglepő módon számos nagy közbeszerzésnél, például a Klug által feljelentettnél, a Városkert nyertességét kihozónál és a M-U-T győzelmeket hozó tendereknél is ott volt. 

A cégnél terjedő pletykák szerint Nagy Lászlónak külön bejáratú tanácsadója is van Czakó János személyében, aki hivatalosan a Hulladék Begyűjtési és Szállítási Igazgatóságon belül működő ellenőrzési csoport vezetője. Czakó neve a tavaly nagy vihart kavart csengeri örökösnő ügyéből lehet ismerős.

A bezárt, majd kormánylapként újranyitott Magyar Nemzet írt először Szabó Gáborné és Kósa Lajos különös megállapodásáról, amelyben a csengeri asszony 4,3 milliárd eurós „örökség” kezelésével bízta meg a tárca nélküli minisztert és a segítség fejében 800 millió forintot utalt volna ajándék gyanánt Kósa Lajos édesanyjának. A Magyar Nemzet által közölt közjegyzői okiratok szerint Kósa Lajos mellett Czakó Jánost hatalmazták fel arra, hogy megbízottként részt vehessen egy svájci cég 2013-as és 2015-ös részvényesi találkozóján, illetve Czakó arra is felhatalmazást kapott, hogy 25-25 millió eurót vegyen fel a titokzatos megbízó svájci széfjéből.

Czakó Jánosnak egyébként közös cége is volt a csengeri örökösnővel. Az időközben kényszertörlési eljárás alá vont Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft.-ben 2012-2015 között volt tag Czakó. A cégben rövidebb-hosszabb ideig tag volt Szabóné, valamint Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Debreceni Sportcentrum visszavonult igazgatója, Kósa Lajos korcsolyaszövetségének ügyvezető igazgatója. A cég kisebbségi tulajdonosa pedig 2015-től a Kis Hal Befektetési és Tanácsadó Kft. volt, amelynek ügyvezetője akkortájt Kósa Lajos ügyvédjének, Fiák Istvánnak a lánya volt. A Kis hal jelenleg végelszámolás alatt áll, így Fiák most a Big Fish néven működő vállalkozására koncentrálhat. (Kérdéseinkkel természetesen megkerestük az FKF-t is, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ.)

Frissítés 8:50

Az FKF cikkünk megjelenése után küldte el válaszait, amelyek ugyan nem térnek el a cikkben közöltektől, de a korrekt tájékoztatás jegyében az alábbiakban közöljük.  "A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően összesen 28 köztisztasági feladatok ellátására alkalmas járművek beszerzésére kötöttünk szerződést. A beszerzés az FKF Nonprofit Zrt. saját forrásából valósul meg. Mivel az első közbeszerzési eljárás meghiúsult, az új kiírásban pár követelményt módosítottunk, ami a versenyhelyzet szélesítését célozta. A közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevő MUT Hungária megkezdte a megajánlott eszközök leszállítását. Ezek esetében eddig nem tapasztaltunk a kiírásban szereplőtől eltérő súlyt. A cégnél Czakó János ügyvéd nem dolgozik."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!