2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Több mint 30 százalékkal nőtt az otthoni tűzesetek száma, mióta otthon kell maradnunk.

Jelentősen megugrott az otthoni tűzesetek száma, mióta a koronavírus miatt karanténéletmódot kell folytatnunk, írja az UNIQA Biztosító pénteki közleménye. Adataik szerint több mint 30 százalékkal ugrott meg a lakásban, házban keletkezett tűzkárok száma.

Ezt azzal magyarázzák, hogy mivel többet vagyunk otthon, többet használjuk elektronikus eszközeinket, azonban a megosztott figyelem miatt ezt meglehetősen könnyelműen tesszük. A megnövekedett esetszámok egyértelműen alátámasztják, hogy az általában gondatlanságra visszavezethető lakástüzek keletkezésének ez a fő oka.

Lakástűz Budapesten. Illusztráció. (Fotó: MTI)
Lakástűz Budapesten. Illusztráció. (Fotó: MTI)

A legtöbb háztartásban tehát megnövekedett az elektromos hálózatok terhelése. Napközben is mennek a háztartási gépek, konyhai berendezések, 2-3 számítógép, a teraszokon egyre több dohányzót látni. Önmagában egyik sem képvisel kielemelt kockázati tényezőt, írják, de mivel most mindenkinek több fronton kell egyszerre helytállni, a kellő figyelem hiányában, megfontolatlan lépésekkel akár 5 perc alatt lángba borítható a szoba.

Praktikus, és hát eléggé alapvető tanácsokat is adnak, hogyan ne gyújtsuk fel a lakást: ne hagyjuk felügyelet nélkül a tűzhelyen készülő ételt, és ne tartsunk gyúlékony dolgokat a tűzhely közelében. Égő olajat vagy zsírt tilos vízzel oltani próbálni. Ha lángol a lábos, tegyük rá a fedőjét. A kenyérpirító, főzőlap ne legyen függöny közelében, mert felgyújthatja. Fontos a hálózatok megfelelő méretezésének ellenőrzése, a biztosítékok és a szerelvények felülvizsgálata. Sérült vezetékű háztartási gépeket ne használjunk. Elektromos eredetű tüzet soha ne próbáljunk meg vízzel oltani vagy a készüléket áram alatt kikapcsolni. Ne cigizzünk ágyban, gyúlékony lakástextil közelében, jól nyomjuk el a csikket, ne pöcköljük ki az erkélyről - tehát viselkedjünk normális ember módjára.

Ha úgy látjuk, nem tudjuk megfékezni a tüzet, hívjuk a 112-es vagy 105-ös telefonszámot, meneküljünk ki a lakásból, és értesítsük a szomszédokat is. Ha sűrű füstben kell menekülni, vizes textilen keresztül lélegezünk, és igyekezzünk minél görnyedtebb testtartásban megközelíteni a kijáratot, mivel így tudjuk minimalizálni annak az esélyét, hogy nagy mennyiségű mérgező gáz jusson a szervezetünkbe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!