2p

A miniszterelnök azt kérte a minisztereitől, hogy csak nagyon indokolt esetben adjanak ilyen engedélyeket.

Megjelent az újabb kormányrendelet, melyben a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet részletszabályait rögzíti a kormány. A már ismert intézkedéseken - a rendezvények betiltása, a határellenőrzés visszaállítása az osztrák és szlovén határon, a beutazási tilalom érvényesítése az Olaszországból Kínából, Koreai Köztársaságból, Iránból érkező nem magyar állampolgárokra vonatkozóan - túl eddig nem ismertetettek is szerepelnek a Magyar Közlönyben.

 

Így a mai naptól már csak miniszteri engedéllyel hagyhatják el az országot az ágazati törvények alá tartozó egészségügyi dolgozók, honvédek, rendészeti alkalmazottak, NAV-alkalmazottak valamint a kormánytisztviselők. Ők Magyarország területét csak az ágazat irányításáért felelős miniszer külön engedélyével hagyhatják el.

A rendelet értelmében a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kormányiroda esetében külföldi kiküldetés elrendelésére a miniszter, illetve a miniszterelnök külön engedélyével kerülhet sor.

Gulyás Gergely
Gulyás Gergely

Ezzel kapcsolatban a tegnapi rendkívüli Kormányinfón azt mondta lapunk kérdésére Gulyás Gergely miniszter, hogy úgy látják, a következő hónapokban rendkívül visszafogottan fog működni az európai diplomácia. Az utazásról a minisztereknek egyedileg kell döntést hozniuk, ettől lefelé - államtitkárok, kormánytisztviselők - csak miniszteri engedéllyel utazhatnak külföldre.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a tegnapi kormányülések Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter jelezte, hogy az egészségügy miniszterek tanácskozására kerülne sor (Gulyás Gergely szerint a belügyminiszterek esetében is hasonló találkozó lehet kilátásban), és Magyarország érdeke, hogy ezeken a tanácskozásokon "ott legyünk, hiszen itt a közös védekezés lehetőségeiről van szó".

Mindehhez hozzátette érdeklődésünkre, hogy a miniszterelnök azt kérte a miniszterektől, hogy csak nagyon indokolt esetben adjanak ilyen engedélyeket.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!