7p

Itt épülnének új, megfizethető lakások, jelentették be az operatív törzsön.

A kormány elfogadta a városi otthonteremtési programot, mellyel a rozsdaövezetekbe pumpálnának új életet, jelentette be az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. A program keretében új, megfizethető lakások épülnének a rozsdaövezetekben. 

Hogy a program minél gyorsabban elindulhasson és felpöröghessen, a kormány az építési törvényben létrehozza 

a barnamezős akcióterület 

fogalmát, és a továbbiakban az önkormányzatokkal egyeztetve, jogszabályban határozza meg a konkrét területeket a fővárosban és a vidéki városokban. (Ennek törvénytervezetét kedd éjjel nyújtották be.) A cél, hogy a barnamezős akcióterületeken biztosítsák a megszokottnál egyszerűbb, gyorsabb engedélyezési folyamatokat, illetve építkezést.

További cél, hogy a parlament módosítsa az áfatörvényt, és a barnamezős akcióterületeken az új lakások vásárlási adója 5 százalékos legyen az érvényben lévő 27 százalékos helyett.

Fürjes emellett azt is megemlítette, hogy a lakásbérlet áfamentességét továbbra is fenntartják.

Az államtitkár elmondása szerint két barnamezős akcióterület-kategóriát hoznának létre:

  • azonnali rozsdaövezeti akcióerületek - itt azonnal indíthatóak az építkezések
  • közép- és hosszútávú akcióterületek - olyan városi rozsdaövezeti terüeltek, ahol a fejlesztéseket meg kell előzze hosszabb előkészítő munka

Fürjes azt mondta, a második kategória zónái több ezer hektárnyi rehabilitálandó területet, több évnyi munkát, nagy értékű kármentesítést, romeltakarítást és területrendezési feladatot adnak országszerte.

Az államtitkár azt mondta, ez az új rozsdaövezeti program három kihívásra adna megoldást: hogy Budapesten és a vidéki városokban épüljenek elérhető árú, jó minőségű lakások, hogy lépésről-lépésre megvalósítsák az évtizedek óta pusztuló, de nagyon jó elhelyezkedésű rozsdaövezetek a város szövetébe, életébe való bekapcsolását, és hogy újraindítsák a gazdaságot, segítsék az építőipart, és munkahelyeket védjenek meg, illetve teremtsenek.

Aranytartalék a rozsdaövezet

- szögezte le Fürjes.

Az optörzs következő szekciója Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvosé volt, aki elismételte a reggeli statisztikákat:

  • 22 új pozitív koronavírusos esetet regisztráltak az országban
  • 3793 az összes igazolt fertőzött a járvány kezdete óta
  • 6 idős krónikus beteg meghalt
  • 505-en haltak meg már összesen koronavírussal az országban

Müller elmondta, az elhunytak közül 4 főnél nem találtak alapbetegséget, náluk hirtelen és súlyos formában jött a korona. 501 főnél egy vagy több krónikus betegségre rakódott rá az új fertőzés.

  • 1856 a gyógyultak teljes száma
  • 1432-en vannak az aktív fertőzöttek 
  • a fertőzöttek 41 százaléka budapesten van, 59 vidéken
  • 430 főt ápolnak kórházban
  • 25-en vannak lélegeztetőgépen

A 100 ezer lakosra vetített megbetegedések száma: országosan 39 fő, Budapesten 103, Zala megyében 92, Fejér megyében 88, Komárom-Esztergom megyében 81, Pest megyében 42.

A 0-14 évesek között eddig 50 fő kapta el a vírust, 19 év alatt 80 fő, 30 éven aluli elhunyt továbbra sincs. Minden 100 ezer főre jut 5 elhunyt.

Müller aztán az új beutalási rendről beszélt. Mint elmondta, 

összeállítottak egy betegútról szóló algoritmust, mely követi, hogy melyik beteget melyik egészségügyi intézményben helyezték el, hol kezelik.

Ez azért hasznos és fontos, mert - tekintettel a járvány lecsengő szakaszára - az intézmények egyre jobban koncentrálják az ellátási lehetőségeket, ezzel felszabadítva az egészségügyi szolgáltatásokat az egyéb betegségekben szenvedőknek. Vagyis egy helyen akarják kezelni a koronásokat, hogy a többieket máshol lehessen.

Müller Cecília (Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely)
Müller Cecília (Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely)

Müller felidézte a keddi KSH-adatot, miszerint az első negyedévben 8,5 százalékkal kevesebben haltak meg nálunk, mint egy évvel korábban. A tisztifőorvos elmondta, hogy többlethalálozás a járvány alatt nálunk nem fordult elő, ez pedig uniós összevetésben ritka. Feltételezik, hogy az alacsonyabb aktivitású influenza-járvány miatt volt ez a kedvező fordulat.

Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy bár a WHO főigazgatója tegnap azon aggódott, hogy a világjárvány miatt sok egyéb betegség elleni védőoltást gyerekek milliói nem kapják meg időben, ő most újra áttekintette a magyar védőoltási helyzetet, és az alapján változatlanul igaz, hogy nálunk nincs ilyen elmaradás, minden magyar gyerek a megfelelő életkorban az életkorhoz kötött kötelező védeőoltást megkapta eddig is, és megkapja most is. Kivétel: az iskolai oltáskampányok között csúszott egy kicsit a fertőző B típusú májgyulladás elleni oltás és a lányok önkéntes humán papillomavírus elleni oltása, de ezeket most adják be.

Müller aztán arról beszélt, hogy Dr Pándics Tamás vezetésével a Nemzeti Egészségügyi Központ Környezetegészségügyi Laboratóriumi Osztálya kifejlesztett egy új vizsgálati módszert, mely a környezetünkben igyekszik követni a covid jelenlétét, elsősorban a szennyvíz vizsgálatával. A módszer beállítása sikeresen lezárult, most már valós mintákkal végzik a kísérleteket. Mint Müller magyarázta,

akár tünetmentes személyek is ürítik a vírust, a környezeti - szennyvíz - mintákban ezeket megtalálják, ezzel pedig adott területen a vírus előrejelzésére is képesek lesznek.

Ahol megtalálják a vírust a környezetben, ott tünetmentes csoportok is lehetnek, még megbetegedés nélkül, viszont a kéthetes lappangási idő miatt ezzel a módszerrel kb. kéthetes előrejelzést tudnak adni azzal, hogy lehet, hogy ott hamarosan fertőzés indul.

De a szennyvízzel amúgy nem terjed a betegség, nyugtatott Müller.

Müller után jött Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs központi ügyeletének munkatársa, aki bejelentette, hogy csütörtökön megint lesz Kormányinfó Gulyás Gergely miniszter vezetésével. Kiss elmondta, hogy a kormány beadta a veszélyhelyzet megszüntetésére a törvényjavaslatot, de ez az operatív törzs működését nem befolyásolja, készülnek az esetleges második hullámra.

A különleges jogrend helyébe az egészségügyi válsághelyzet lép, mondta Kiss.

Aztán beszélt a szlovák- és cseh 48 órás beutazási változásokról (mindkét országba mehetünk teszt- és karanténkötelezettség nélkül, ha 48 órán belül visszatérünk, és ugyanígy jöhetnek a csehek és a szlovákok is hozzánk, valamint Ausztriából is haza lehet jönni teszt és karanténmentesen, ha igazoljuk, hogy előtte Csehországban vagy Szlovákiában voltunk, és 48 óránál nem többet).

Három újságírói kérdésre válaszolt ma az optörzs, ezekből kiderült, hogy:

  • az idősekre szabott idősávok egyelőre maradnak az üzletekben
  • lejárt személyi okmányokkal csak itthon lehet hivatalos ügyeket intézni, külföldre nem mehetünk velük

Az RTL Klub szerint pedig a szakrendelők nem mind adnak pontos vizsgálati időpontot a betegeknek, a csatorna megkérdezte, hogy ez rendben van-e így. Röviden: nincs. Hosszabban: ez a módszer nem elfogadható Müller szerint, így nem lehet eredményesen távolságot tartani, torlódást megelőzni. Az országos tisztifőorvos kéri, hogy a rendelők adjanak pontos időpontot a betegeknek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!